A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak arra, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Kis Virtuózok Alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt. A versenyre jelentkezni a https://virtuozok.hu/jelentkezes/ oldalon lehet.

A Virtuózok című műsor 2018-as korcsoportnyertese, Balázs-Piri Soma egy Yamaha mesterzongora tulajdonosa lett. A komolyzenei tehetségkutató győztese a hangszert Plácido Domingo támogatásának, valamint félretett nyereményének köszönheti. Balázs-Piri Somát 2018-ban ismerhette meg az ország. Az akkor 14 éves fiú a klasszikus zenei televíziós tehetségkutatóban a kicsik korcsoportgyőztese lett. Nyolcévesen kezdett el a hangszeren játszani. A versenyben való részvétel után gyerekkori álma teljesült, játszhatott a Művészetek Palotájában. A műsor olyan lehetőségeket biztosított számára, amelyekkel kinyílt előtte a világ.

Plácido Domingo és Balázs-Piri Soma
Forrás: Virtuózok

Balázs-Piri Soma 2018 novemberében, a Virtuózok New York-i koncertjén találkozott először Plácido Domingóval, aki évek óta támogatója a Virtuózoknak, és figyelemmel kíséri a versenyzők pályafutását. A magyar fiú zongorajátéka lenyűgözte, és egy év múlva a szegedi Szent Gellért Fórum avatóján meghívta a koncertjére vendégfellépőnek.

Plácido Domingo, akit legutóbb zsűritagként is láthattak a nézők a Virtuózok első nemzetközi évadában, hangüzenetben gratulált a Virtuózok győztesének új Yamaha versenyzongorájához. Nem ez volt az első alkalom, amikor az operaénekes hangszeradományozással segített egy magyar fiatal zenésznek: Devich Benedek 2019 májusában a Kis Virtuózok Alapítvány rendezvényén egy nagybőgőt vehetett át a mestertől.

Nyitókép forrása: a verseny Facebook-oldala