 |
Bár ő maga nem került az alapítók közé, az ötlet bevált, és 1926-ban nyolc fiatal festő - mindannyian Réti István növendékei - a polgármester engedélyével beköltözhetett a város szélén álló három egyszerű parasztházba és a használaton kívüli járványkórházba. Két évvel később megalakították a Szentendrei Festők Társaságát, és a "nemzeti festészet kiterjesztése" ügyét ápoló társaság, kibővülve Barcsay Jenővel, kapott egy hatalmas parkot és néhány régi épületet a Duna mellett.
A kert varázsa azóta is fogva tartja a városba érkező festőket. A művésztelep folyamatosan fogadja a vendégeket, hosszabb-rövidebb alkotói időszakokkal ajándékozza meg őket, itt dolgozott Korniss Dezsőtől Keserü Ilonáig több nemzedéknyi magyar festő. Aki a Bogdányi út turistabolondító vásári csődületétől elszakadva tovább sétált a Dunával párhuzamosan, a Leányfalu felé vezető utcán egészen tavalyig még semmit nem láthatott a '70-es években épült, szigorú kubus, a telephez tartozó Galéria mögötti varázslatos világból.
2008 júliusában azonban elkészült a nehezen kiharcolt felújítás-bővítés, és a ma arra járót különleges élmény fogadja: a régi galériát elbontották, és a helyén az utcára merőleges, zárt tömbök állnak, ezeket üvegfolyosók kötik össze, amelyeken belátni a telep kertjébe. A padlószinttől a tetőig átlátható a tér, majd egy teljesen zárt homlokzat következik, ismét egy teljes megnyílás, és így tovább. A kiállítótér kifelé tagolatlan falai az átláthatósággal váltakoznak, a kert és a város üveg utcácskákon át érintkezik egymással, de el is zárkóznak, kinek-kinek megvan a maga intimszférája. Finom építészeti jelrendszer fogalmazza újra a művészet helyét Szentendre életében és annak szerepét a művészekében. A bejárat egy tömör faajtó, a fehérre vakolt falakra az építészek szándéka szerint az összes valaha itt alkotott festő neve fölkerül, egyetlen külső dísze ez lesz az épületnek.
Puhl Antal építészirodája néhány utcával följebb, a domboldalról néz a Bogdányi út végére, ahol a művésztelep megbújik az ártéri fák között; az iroda ablakából a telep legmagasabb épületének csak a teteje látszik, ha nagyon keresi az ember. Nagyon kell keresni, és ez így van jól: a telep egyetlen pontja sem magasodik fölé a sok száz éves fáknak, az épített táj nem próbál fölébe kerülni a természetnek. Puhl és a vele együtt dolgozó Dajka Péter tervezték az immár nyolcvan esztendős intézmény több ütemben történő felújítását és bővítését, amelynek következő fázisában a mostani 12 mellett 5 újabb művészház épül, a meglévők stílusában, de korszerű berendezéssel, és a régieket is teljesen felújítják. Ezután építik fel a kert déli végében a vendégházat, majd legvégül a földbe süllyesztett, tetővel ellátott, nyitott színt, amely szabadtéri kiállítások, események ideális színtere lesz. A galériában kialakított könyvesbolttal és kávézóval új közösségi helyszínt kap a város, ami a nagy múltú szentendrei festőiskolának annyi bizonytalanság után végre megnyugtató távlatot ad. És még azok az ötszáz éves platánok is kibírták az építkezést, amelyek most ott állnak a galéria kertre néző, lábakra emelt kávézó-terasza előtt, a gyökerük magasabbra emelkedik, mint a terasz faborítású járófelülete, lombjuk árnyékot ad a kertnek. Meg valami időtlen derűt.
