Persze maga a tárlat a lehető legkomolyabb, mind a kiállítási tárgyakat, mind a hozzájuk kapcsolódó kutatást tekintve. A Biciklik gurulnak nyáron ugyanis nem csak kerékpár-történetről szól, de a biciklizés szegedi elterjedésének folyamatát is megpróbálja rekonstruálni, az ilyen tárgyú kutatások hiánya miatt úttörő módon. S hogy kevesebb az ?őskori? lelet, azért is nehéz a szervezőket hibáztatni: a kerékpár néhány évtizeddel az első hasonló jármű megépítése után, azaz már 1890-ben elnyerte ma ismert alakját, azóta már csak a kényelmet és a hatékonyságot próbálják folyamatosan továbbfejleszteni. A rázós szakasz gyorsan lezajlott, ami érthető is, mert muszáj volt gyorsan fejlődni: az itt is kiállított, 1860-as évekbeli velocipédet (egy apró hátsó és egy hatalmas első kerékből álló szerkezetet) idővel be is tiltották, mert túlságosan ügyes felépítése miatt akár 80 km/h-ra tudott gyorsulni, kicsinyke fékje viszont nem bizonyult igazán hatékonynak ? a sorozatos halálesetek alighanem ösztönzőleg hatottak a kor mérnökeire. Nem is egyre: sajátos módon a kerékpár esetében nem lehet megnevezni egy bizonyos feltalálót, mert a mai jármű kialakulásához számos közreműködő szabadalmára volt szükség.
Azt pedig igazán nem lehet mondani, hogy Szeged le lett volna maradva az eleinte elitsportnak számító hobbiban: már 1881-ben (a fővárosinál egy évvel korábban) megalakult az első helyi kerékpáros sportklub, 1882-től már a várost sem kellett elhagyni, ha valaki épp biciklit akart venni, sőt 1929-től már a helyi gyártás is megindult. Amint arról a bőséggel összegyűjtött korabeli hirdetések is tanúskodnak, a kereskedők ?két legyet egy csapásra?-alapon előszeretettel reklámozták együtt a két forradalmi új találmányt, a kerékpárt és a varrógépet. Ám az eleinte még alapszolgáltatásnak számító, ingyenes betanítás mellett egyes eladóknak jobb ajánlatuk is volt: ?ugyanitt legjobb minőségű asztali, pecsenye- és csemegeborok? ? hirdette egy falragasz 1894-ben. Bor, varrógép és bicikli: nehéz lehetett annak idején a választás.
A fellendülést látva az állam sem volt rest: már 1899-ben kerékpáradót vezettek be, amely miatt minden tulajdonosnak évi 5 koronát kellett az államkasszába fizetnie (összehasonlításul: egy plakát szerint 1903-ban jó minőségű, angol kerékpárra 280 korona fejében lehetett szert tenni). Ez persze egy időre hazavágta a fiatal iparágat, jó páran csődbe is mentek a pangásban (köztük a szegedi kerékpár-kereskedelem úttörője, Kemény Lajos is), de a borzasztó intézkedést 1911-ben eltörölték, hogy aztán a két világháború között soha nem látott mértéket öltsön a bringás közlekedés és sportolás.
Eddig a lokálpatrióta vonulat ? de a kiállítás csak napjainkban ér véget Mark Cavendishnek a 2010-es Tour de France-on is használt prototípus biciklijével. Addig pedig még hosszú út vezet a boldog békeidőktől, s ez az út kerékpárokkal és azok alkatrészeivel van kikövezve: a kiállítás olyan sokféle kelléket vonultat fel, hogy bringás futár legyen a talpán, aki mindegyikről hallott már valaha. Vannak például az első sárhányóra szerelhető márkajelek, amelyek olyan vagányul néznek ki, hogy a fene sem tudja, miért ment ki ez a fajta jelölés egyáltalán a divatból: a német Bauer oroszlánpárja vagy az Express cég futó agara sokat érne egy mai biciklistának. (Mások meg Weiss Manfréd hátrafelé nyilazó magyar harcosáért adnának sokat.) Nem így a világítás eszközei: az olaj- és karbidlámpák örök homályba veszéséért nem lehetünk eléggé hálásak. A csengők viszont az állandóságot képviselik, legfeljebb ma már kevesen tudnák hallás után megkülönböztetni a hang alapján elnevezett kakukk-, trilla- és ding-dong csengőket.
És persze akad rengeteg bicikli is az elmúlt 150 év minden korszakából: bambuszvázas a századelőről, a magyar válogatottal az egyiptomi körversenyen járt versenymodell 1958-ból, és különféle, szebbnél szebb strapa-, túra- és luxustúra-kerékpárok. Külön falszakasz adózik az elmúlt század versenyzőinek, köztük a vérbeli szocialista ikonnak, a helybéli Juszkó Lászlónak, a Béketábor Tour de France-ának nevezett, Berlinből Prágán át Varsóig tartó verseny eredményes résztvevőjének, akinek munkamorálját jól jellemzi, hogy az első pesti edzésére Szegedről tekert fel, majd a 180 kilométeres túra után lazán végigcsinálta az edzést is. Hogy utána hazatekert-e Szegedre vacsorázni, arról már hallgat a legenda.
A szegedi kiállítás annyira részletes, informatív és szórakoztató, hogy amikor véget ér, az ember alig akarja elhinni, hogy egy szót sem olvashatott a sebességváltókról ? márpedig valamikor, valahogyan azt is csak fel kellett találni, s talán van olyan érdekes is, mint a kellően reprezentált lánckerekek. De bele kell törődni: a Biciklik gurulnak nyáron adós maradt a lelkes látogatóknak a váltókkal.
