Ez a kiállítás a címe szerint ugyan Pán Imre és Victor Vasarely közös párizsi történeteire fókuszál, ám azokon túl a kort is bemutatja. Azt, hogy mit jelentett abban az időben itthon maradni, és hogy ehhez képest hogyan értelmezhető az emigráns művészlét. A kiállítás közelebb hozza hozzánk Pán Imre alakját: művészetszervező tevékenységét és bibliofil természetét, a Vasarelyvel való rezonálását. Az is kiderül, hogy Kassák szellemiségét igyekezett továbbvinni, nemzetközi kontextusba átültetni. A kiállítás nagy érdeme még, hogy láttatja, hogyan inspirálódott Vasarely a természetből és az őt körülvevő környezetből, valamint hogy az organikus kompozíciókat hogyan egyszerűsítette geometrikus alakzatokká.
A gazdag fotóanyag Pán és Vasarely közös pillanataira fókuszál, amelyeken elmélyült munkát végeznek együtt. Beszélgetések, közös ötletelések momentumai ezek. Két olyan férfi diskurzusai elevenednek meg, akik láthatóan nagyon értik egymást, és hasonló hévvel végzik a munkát, amiben a legjobban hisznek. Pán Imre 1957-ben költözött Párizsba. Akkortól 1972-ben bekövetkezett haláláig 145, egyedi grafikákat tartalmazó bibliofil füzetet adott ki, amelyek közül 14-et Vasarely művészetének szentelt. „Vasarely képei olyanok, mint a vetítővászon, amelyre a spektrum a világűr játékát vetíti. Vasarelynél ez a kozmikus ritmus rendkívül emberivé válik, oly módon, mintha egy különleges szeizmográf egyszerre rajzolná fel a gravitációs terek mozgását és az elámult néző szívdobogását” – írta Vasarely művészetéről.
A tárlat világossá teszi, hogy Pán nem szakadt el teljesen a hazai szcénától, Kassák és az ő szellemisége továbbra is fontos kapaszkodó volt a számára, a budapesti művészeti közeg iránti elköteleződése pedig nagyon sokáig erős maradt. Például neki is volt köszönhető Kassák két párizsi kiállításának megszervezése, vagy az, hogy az Európai Iskola szellemisége az európai közönség számára megismerhetővé vált.
Már 1957-től kezdve belekezdett szélesebb közönségnek szánt bibliofil kiadványok, grafikai füzetek létrehozásába, amelyek sokszorosított műveket tartalmaztak, hogy viszonylag sokak számára elérhetők legyenek. Kis rajzok, vázlatok, grafikai művek jelentek meg bennük, kezdetben még főleg a Magyarországon élő alkotók művei, míg később a fókusz egyre inkább nemzetközivé vált. A Vasarelyvel foglalkozó albumok is különlegesek, mivel korai műveket, kollázsokat, vázlatokat, „piszkozatokat” tartalmaznak: olyan műveket, amelyek ma már páratlan ritkaságnak számítanak. És nemcsak azért, mert nemigen ismertük őket, hanem azért is, mert megértetik Vasarely gondolkodását, munkamódszerét, a tervezői és alkotói magatartása közötti kapcsolatot.
Olyan, nemcsak a grafikai albumba szánt, hanem egyedi alkotásokat is láthatunk tőle itt Pán Imre kollekciójából, amelyeket mai tudásunkkal atipikusnak gondolunk, mégis fontosak, mert megmutatják, hogyan alakult, formálódott a motívumkészlete. Bizonyos francia tájak, például Gordes és a Belle Île sziget fontos inspirációs forrást jelentett számára, ezen látványok alapján született meg aztán az a formarend, amiről ma már azonnal felismerjük az op-art mestert. Mint Pócs Veronika, a kiállítás kurátora írja: „A sziklás tájelemeket, a középkori épületek nyílásainak konvex-konkáv formáit, a falak változatos térbeli mélységeit kontrasztos színmezőkké alakítja, úgy, hogy azok a formák kapcsolódásának dinamizmusát hangsúlyozzák.” Az egyik falon nagyon pontosan lekövethető, ahogy Gordes kőházainak organikus ábrázolása idommá, geometrikus szerkezetté alakul, ahogy a kristályos szerkezetek és a természetes formák esszenciáját megragadva megtalálja azokat az egyszerű alakzatokat, amelyek a legpontosabban közvetítik a konkrét látvány érzetét. És az is érzékelhető, hogy Pánnak milyen jó szeme volt a művek kiválasztásához, és mennyire értette Vasarely alkotói metódusát.
A falakon az egyedi művek, vázlatok és szerigráfiák (szitanyomatok – a szerk.) mellett sok kollázs is látható, amik Vasarely komponálási módszerének szintén fontos alappillérei voltak. „Számomra a kollázs amolyan tesztféle. Absztrakt formáim oly sokára érnek be, annyi változáson mennek keresztül kidolgozás közben, hogy néha már nem is tudom, honnan erednek. Ilyenkor kollázsokat csinálok. A kollázs számomra egyfajta nélkülözhetetlen automatizmust, majd pedig munkaeszközt jelent. A kollázzsal önmagában véve sosem érem be” – írta.
A kiállítás tehát Pán Magyarországon kevésbé ismert franciaországi tevékenységének fontos periódusára koncentrál, izgalmasan bemutatja Vasarely munkamódszerét, valamint megvilágítja az egyedi és a sokszorosított műfajok közötti kapcsolatot.
A Morphèmes – Morfémák. Pán Imre és Victor Vasarely közös párizsi történetei című kiállítás április 28-áig látogatható a budapesti Vasarely Múzeumban.
