A Vásárhelyi Őszi Tárlatok örökségét mutatja be az Alföldi Galéria

Program

Hetven címmel az idén hetvenéves Vásárhelyi Őszi Tárlatok festményekben, plasztikákban és grafikákban megtestesülő örökségét bemutató kiállítás nyílt szombaton Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.

Nagy Imre művészettörténész a megnyitón úgy fogalmazott, a kiállítás igyekszik bemutatni az utat, amely az idén ősszel nyíló hetvenedik Vásárhelyi Őszi Tárlathoz vezetett. A 103 alkotás, amely mindegyike a Tornyai János Múzeum gyűjteményéből származik, többé-kevésbé teljes stílusívet ad a látogatóknak az első tárlattól egészen az elmúlt évekig. A bemutatott anyagban nem kizárólag az őszi tárlatok fődíjasai, a Tornyai-plakettesek munkái szerepelnek, beválogatták más olyan művészek alkotásait is, akik jelentős szerepet játszottak a kiállítássorozat hét évtizedében – közölte a kurátor.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat kezdeményezői Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész voltak. A kezdetben meghívásos tárlatra a városban és a mártélyi művésztelepen dolgozó, valamint a Hódmezővásárhelyhez kötődő alkotókat invitálták. A kiállítás azonban már az első évtől kezdve országos merítésű volt. A szervezők felvállalták, hogy elsősorban a realista, ábrázoló törekvéseknek kínáltak bemutatkozási lehetőséget, ez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy ne kerültek volna be a tárlatokra kvalitásos absztrakt, nonfiguratív művek – tudatta a művészettörténész.

FY_1855.jpg
Rátonyi József: Festőnő

Nagy Imre hangsúlyozta, egy ilyen mély gyökerekkel rendelkező kiállításfolyam nem lehet statikus. Az őszi tárlatok egyik erőssége, hogy folyamatosan integrálni tudta a fiatalabb korosztályokat. Ezt a változatosságot, sokszínűséget is ábrázolja a kiállítás anyaga.

A főbejárathoz közeli első teremben láthatók az alapítók mellett Szalay Ferenc, Szurcsik József, Németh József, Samu Katalin alkotásai, a többi teremben azonban nem kronológia, hanem a stiláris kapcsolatok alapján kerültek egymás közelébe a bemutatott művek.

Fotók: Frank Yvette/Szegedi Nap