Folytatódik a #kedvesZsámbék! zenés irodalmi felolvasószínház-sorozata Seres Tamás rendezésében, olyan művészekkel, mint Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Vecsei H. Miklós, Borbély Alexandra, Kováts Adél, Csuja Imre, Hajdu Steve, Szilágyi Tibor, Balsai Móni, Wunderlich József, Beck Zoltán többek között, de vendégül látják a zsámbéki színpadon HOBO estjét, Mácsai Pál és Lukács Miklós közös Örkény-estjét, Kamarás Ivánt zenekarával, Kollár-Klemencz Lászlót az Ég az erdő című produkcióval, valamint Grecsó Krisztiánt és Hrutka Róbertet is.

„Tekintettel a jelenlegi helyzetre, elsősorban kis háttérigényű, de nagyon erős produkciókat terveztünk idén Zsámbékra hozni. A felolvasószínházat és a zenés irodalmi esteket tapasztalataink szerint tavaly is nagyon szerette a közönségünk, volt olyan este, hogy több mint 400-an ültek a nézőtéren – a szomszéd faluból kellett székeket kölcsönkérnünk. Nagy öröm, hogy idén már meg tudjuk mutatni a frissen felújított Zichy-kastély csodálatos belső udvarát is a nézőinknek” – mondta Russói Tamás, a Zsámbék-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke.

A #kedvesZsámbék! előadásai több évszázad irodalmából válogatnak: Tinódi Lantos Sebestyén, Janus Pannonius és Csokonai Vitéz Mihály költeményei békésen megférnek Háy János szövegei mellett, életszagúan megidézve és mába átemelve azt a történelmi korszakot, amely ma is kézzel fogható Zsámbék középkori emlékeiben. Külön estje lesz a szellemnek és a szerelemnek csodálatos versekkel és színészekkel, korszakos zenészekkel.

Seres Tamás így nyilatkozott: „Mivel a karanténban mindenki amatőr szakács és pék lett, idén válogattam gasztronómiához köthető írásokból is: Karinthy elévülhetetlen és megunhatatlanul szellemes szövegei igazi klasszikus delicatesst, míg kortársaink, Cserna Szabó András, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos és Kiss Ottó inkább egyfajta fine diningot jelenthetnek a közönségnek, ha gasztroul kellene kifejezni.” Az előadásokról bővebb információ és jegyek a http://zsambekiszinhaz.hu/ és a https://zsambekiszinhaz.jegy.hu/ oldalon érhetők el.

Nyitókép: Fejér János