DLAPE20240316028_16.jpg

Vasárnap már Szalonnáék húzzák a talpalávalót Brassóban

Vasárnap kezdődnek a 14. Brassói Magyar Napok, a dél-erdélyi szórvány legnagyobb magyar kulturális fesztiválján a többi között a 100 Tagú Cigányzenekar is fellép. A szervezők által közzétett program szerint több mint ötven programmal készülnek a brassói és barcasági magyarság és minden érdeklődő számára.

A Brassói Magyar Napok programsorozata vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel, délután nyitógálával kezdődik. Az Örökségünk a táncban – 75 éves a Búzavirág Néptáncegyüttes című gálaműsor díszvendége Pál István Szalonna és Bandája. A népszerű zenekar közreműködésével este örömzenélés és táncház is lesz a dél-erdélyi nagyvárosban. A 100 Tagú Cigányzenekar szeptember 21-én, szombaton lép fel Brassó főterén, a Tanácstéren. Az itt felállított nagyszínpadon szeptember 20-án, pénteken a Hooligans együttes, míg szeptember 22-én, vasárnap Szandi és az Abrakazabra zenekar lép fel.

A rendezvénysorozat első napjainak programjában közéleti programok is szerepelnek, vasárnap Andreanum – 800 éves az erdélyi szászok autonómiája címmel tartanak tudományos konferenciát és kerekasztal-beszélgetést a II. András király által az erdélyi szász telepeseknek adományozott kiváltságjogokról. A hét folyamán a magyar–török kapcsolatokról és az írott sajtó helyzetéről is lesz beszélgetés.

Irodalmi rendezvények is színesítik a programot: A kortárs irodalom modern istenképe címmel az Irodalmi Jelen tart pódiumműsort, de Vida Gábor SenkiházaErdélyi lektűr című új művét is bemutatják. A programban Csutak Levente képzőművész kiállítása és filmvetítések is szerepelnek, a többi között a Semmelweis című filmet is láthatja a közönség.

A rendezvénysorozat részeként kézműves és termelői vásár, borkóstoló, népzenei koncert, nótaest, gyerektáncház, városnéző séta, valamint veterán- és retróautó-bemutató is várja az érdeklődőket.

Külön programblokkja a Brassói Magyar Napoknak a helyi tehetségek bemutatkozása, az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán felállított kisszínpadon több helyi fiatal zenekar is fellép. A rendezvénysorozat zárónapján, szeptember 22-én kirándulást szerveznek a város fölé magasodó Cenk-tetőre, ahol az egykori Árpád-szobor helyén tartanak megemlékezést. Délután a néptáncegyüttesek felvonulását és a XVII. In memoriam Reiff István barcasági néptánctalálkozót tartják a térség hagyományőrző együtteseinek részvételével.

A 14. Brassói Magyar Napok részletes programja itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Zenei világok találkozása sztárfellépőkkel a Cziffra Fesztiválon

Gubik Petra, Miklósa Erika, Balázs János, Pál István Szalonna és bandája különleges és egyedi színpadi találkozása a Cziffra Fesztivál keretében, február 16-án a MomKultban.

A kis Magyarország táncait adja elő az Állami Népi Együttes

November 7-én 19 órakor mutatja be legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadását a Hagyományok Házában a Magyar Állami Népi Együttes. A produkció a kis Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba, hat fiatal koreográfus alkotói látásmódján keresztül. A zenei koncepció Pál István Szalonna munkája.

Rúzsa Magdi és Pál István Szalonna is mentor lett

A Talentum Hungaricum mentorcsapatához idén három ikonikus művész is csatlakozik: Rúzsa Magdi, Pál István Szalonna és Aradi Mária. Ők olyan kiválóságok mellé érkeznek, mint Balázs János, Gubik Petra, Bacsó Kristóf és Berecz István. A programot a Nemzeti Tehetség Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósítja meg.

Koncertsorozat indul a parajdi térség megsegítésére

Ötállomásos koncertsorozatot tartanak szeptemberben és októberben neves magyar és román zenekarok részvételével a székelyföldi Sóvidéken a térség turizmusának fellendítésére – tájékoztatott augusztus 26-án a Hargita megyei önkormányzat.