Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző San Remo című festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek, Munkácsy Mihály mintegy százhúsz év után felbukkant anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító két unikális műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban. A 162 tételből álló aukciós kiállítás október 16-ig ingyenesen megtekinthető a galériában.

A Virág Judit Galéria őszi aukciójának legmagasabb, 50 millió forintos kikiáltási árról induló alkotása Vaszary János San Remo című festménye. A festőművész 1926-tól minden nyáron ellátogatott Olaszországba, utolsó itáliai nyarát 1937-ben San Remóban töltötte. A most aukcióra bocsátott festményen Vaszary a tenger felől, a kikötő benyúló mólójáról készített vázlatok alapján, éteri fényben lebegve festette meg a várost. A színek oly mértékben áttetszővé válnak, mintha üvegre festette volna a képet, szinte azt mondhatni, a színek helyét átveszi a fény.

Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek 30 millió forintos kikiáltási árról indul.

A ciklusban talán csak egy alkotása van, ami monumentálisabb, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában álló Térzene. Olaszországban készült képeinek csupán töredéke ábrázolja a fővárost, a legtöbb a nyári kóborlásoknak, tengeröblöknek és középkori kisvárosoknak állít emléket, így a most aukcióra kerülő, római datálású festménye ebből a szempontból is kuriózum.

A gyermekét tartó anya Munkácsy Mihály művészetében olyan motívum, amellyel a kulcsműnek számító Siralomház után csaknem minden nagyobb festményén találkozunk. A most mintegy százhúsz év után felbukkant anya-gyerek kompozíció a Siralomház egyik nagyon korai stádiumában készülhetett. Nem a későbbiekben már oly ismertté vált modellbeállítással találkozunk itt, hanem szinte az egész motívum első megfogalmazásával. Az anya, miközben karján tartja az alig egyévesnek látszó kicsijét, arcát elfordítja, s köténye felhajtott végével próbálja felfogni könnyeit. Az Anya gyermekével, tanulmány a Siralomházhoz az árverésen  24 millió forintról indul.

Nemrégiben két izgalmas Kádár Béla-festmény került elő a tengerentúlról, melyek egykor a Deák-gyűjteménybe tartoztak, és 1962-ben a San Diegó-i kiállításon is szerepeltek. A két mű egészen kivételes, szinte unikális az életműben, emléket állítva Kádár Amerika-élményének, a manhattani felhőkarcolóknak, a nyüzsgő metropolisznak és a sodró emberáradatnak. A Forgalomirányító New Yorkban című képen a rendőr éppen a lámpát állítja be, a háta mögött pedig a jellegzetes manhattani felhőkarcolók magasodnak. A másik alkotáson pedig egy nyüzsgő New York-i metróállomás látható.

Az aukció kiemelt tételei közé tartozik Schönberger Armand nagyvárosi zsánerképeinek egyik kiérlelt darabja, a Társaság, Boromisza Tibor Nyári zivatar című olajfestménye, amely a nagybányai korszak kiemelt alkotása és Perlrott-Csaba Vilmos korai œuvre-jének egyik legszebben kidolgozott példánya, a Kecskeméti parkrészlet. Licitálni lehet majd Vaszary János az 1928-as Velencei Biennálén is bemutatott Balatoni tájképére, Gulácsy Lajos Különös szoba, Mednyánszky László Vonuló katonák és Tihanyi Lajos Absztrakt című művére, és szecessziós Zsolnay-kerámiákra is.

Az
október 17-i aukción személyesen is részt lehet venni a Kongersszusi
Központban, de licitálhatnak telefonon,
vételi megbízás formájában és a galéria online felületén is.

További információ, katalógus itt.