Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy nagy múzeum gyűjteményéből több tucat lappangó festmény kerüljön elő. Pláne olyan esetben, amikor az alkotónak tizenéve már nagy gyűjteményi kiállítása volt, amit igen jól előkészítettek, precízen állítottak össze, és a teljes életművet nagyszerű katalógusban dolgozták fel. Aztán nagy leltározás következik, a raktárak sarkaiba is betekintenek, és jé, hátul ott egy kis szekrény, amelyből két tekercsben negyven Vaszary-festmény kerül elő.

Igen, most lehet ámulni.

Nyilván a művészettörténészek, restaurátorok és más szakemberek is nagyot néztek ennyi csoda láttán. Lelkesítő, hogy rácsodálkozásuk örömét a látogatókkal is megosztják. Néhány ismert Vaszary-kép mellett 24-et most mi is megtekinthetünk a sokáig lappangó alkotások közül.

Fotó: MNG/Áment Gellért
Mivel a szenzáció az egész kiállítást elviszi a vállán, nem kell túl nagy kurátori koncepciót mögé tenni ahhoz, hogy élvezzük.

A kamaratárlat klasszikus kronológiai rendben mutatja be az alkotó által bejárt ívet. Ez a koncepció igazán sem nem túl kreatív, sem nem túl izgalmas, viszont a terem méretéből fakadóan működik, mivel érzéki módon láttatja, ahogy Vaszary az évek során festészetileg „belazult”. 

Az első falon a pályakezdés éveire tekinthetünk rá.

Jól látszik, hogy Vaszary ekkor még nem képes teljesen elszakadni az akadémikus szemlélettől, de az őt ért sokféle impulzus már befolyásolja. Az impresszionizmus könnyedségét és a szecesszió dekorativitását egyaránt igyekszik magába szívni. És már van egy-egy olyan képe, ami felvillantja az ezek iránti érzékenységét. Látható például a most előkerült Nyári lak II, aminek korábban is ismert párdarabja Rippl-Rónai gyűjteményéből származik.

A szülőházat ábrázoló kompozíció az üdeségével, az oldottságával az impresszionista festményekhez közelít. A kontúrokhoz való ragaszkodásából, a szigorú komponáltságból viszont látható, hogy ekkor még hisz azokban a fogásokban, amiket az iskolában tanult. A Fekete kalapos nő már megelőlegezi azokat a kompozícióit, amelyek fókuszában a nagyvárosi, dekadens nő áll majd. Dekoratív jellege, a nagy színfoltok és az éles kontrasztok a szecesszióhoz közelíti ezt a képet.

A derűs munkákkal éles kontrasztot alkotnak a szemben levő fal Krisztus-ábrázolásai, amelyekre a háború borzalmai nyomták rá a bélyegüket. Különösen erős hatást kelt a Megfeszített Krisztus. A lekonyuló felsőtest, a felfeszített karok, a töviskoszorú brutálissá teszi a kompozíciót, a háttérben kirobbanó vonalak és foltok hatására pedig „forró”, expresszív a látvány.

Fotó: MNG/Áment Gellért
Ezután izgalmas váltás következik az életműben, ami Vaszary újabb párizsi utazásához köthető.

A háború tragikumát a modern nagyváros nyüzsgése váltja fel, ami felszabadítja a festészetét. Újra visszatalál a színekhez, a fekete alapot fehérre cseréli, és az ecsetkezelése is oldódik. Képeinek fő témája a tabuk alól felszabadult nő, aki képes megélni a szexualitását, tudatában van a vonzerejének és nem fél kipróbálni korábban tiltott dolgokat. Vaszary beveti magát az éjszakai életbe, képeit pedig mulatókbeli, csábító nőkkel tölti meg.

A Női akt tarka tollfejdísszel figurája a túlfűtöttségével, a bujaságával a bibliai Salomét idézi. Ő a csábító nő, és a kitárulkozása egészen zavarba ejtő. A kép hangulatát fokozzák a felületi játékok: az átlós kompozíció és a tollas fejdísz színpompája. Most bukkantak rá arra a képre, amelynek középpontjában a német táncosnő, Anita Berber alakja áll. A sötét függöny mögül előbukkanó mezítelen test ártatlanságát a nő tekintetének szerelemre éhes féktelensége ellenpontozza. Az pedig, ami a Vörös hajú női akt szeméből árad, elbűvöli a rátekintőt.

Vaszary János: Finálé (részlet), 1923.
És ahogy tovább haladunk, Vaszary technikája egyre oldottabbá válik.

Míg korábban rendkívül pasztózusan festett, és rengeteg rétegett halmozott egymásra, az 1930-as években egyre merészebb. A kompozíciók alakjai jelzésszerűvé válnak, az olajat pedig leheletvékonyan viszi fel a vászonra. Ettől a festményei egyre légiesebbnek hatnak. A Tatai enteriőr például az olaj oldása miatt akvarellszerűnek hat, még a csorgásait is látjuk. A vékonyan felvitt kontúrok pedig a kép dekorativitását, grafikai jellegét erősítik. 

Vaszary János: Tatai enteriőr (részlet), 1930 körül

A budapesti nyüzsgést érzékletesen adja vissza a Budapest kálváriája című kép, amely a frissen fellelt, Éjszakai fények a párizsi világkiállításon című festménnyel rokonítható. A fényekkel teliszórt éjszakai látkép különös atmoszférájú: az emberek körvonalszerűen, mintegy díszletként jelennek meg rajta. A fénypászmák, a forgatag olyannyira leköti a háttal álló, színes tömeget, hogy észre sem veszik a kereszt alatt görnyedő Krisztust. 

Innen az 1930-as években készült strandjelenetekig jutunk, amelyek a szabadidő önfeledtségét közvetítik.
Fotó: MNG/Áment Gellért

Mint a falfelirat magyarázza: „A tengerparton labdázó fürdőruhás alakok megnyúlt mozdulataiban, a vitorlások egymás mellett haladó, lassú vonulásában, a vízben játszó, locsolkodó figurák változatos aktivitásában a mozgásélmény látvánnyá alakításának bravúrja érvényesül.” Bámészkodás, semmittevés, lazulás, önfeledtség, éteri megfogalmazásmód. Ezen a ponton érdemes a fal túloldalán lévő korai képekre újabb pillantást vetni. Felemelő látni, hogy tőlük kiindulva micsoda utat járt be a művész, és hogy az érett korszakában mekkora virtuozitással használta a festészet nyelvét.

A Magyar Nemzeti Galéria Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása január 15-ig látogatható.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás