Február 15-én indult a három hétvégén át tartó Fonó Szalon sorozat, amelynek záróestje március 1-jén lesz a Fonóban. Erre a napra jelenik meg Lukács Miklós triójának első közös lemeze Cimbiózis címmel; az album a Fonó gondozásában lát napvilágot. A lemezbemutató koncert előtt a magyar revival népzene és világzene lehetőségeiről beszélget Weyer Balázs a World Music Charts Europe nemzetközi zsűrijének magyar tagja és Liber Endre zenész, a Hangvető Zenei Társulás tagja Horváth László Fonó igazgatóval és művészmenedzserrel. Az este végül ? a ház hagyományai szerint ? táncházzal folytatódik, ahol a FolkEmbassy muzsikál.

A hatkor kezdődő szalonbeszélgetésen a magyar revival népzene és világzene lehetőségeiről, jövőjéről beszélget Weyer Balázs szerkesztő, világzenei szakértő, a World Music Charts Europe nemzetközi zsűrijének magyar tagja, és Liber Endre zenész, a Hangvető Zenei Társulás tagja a házigazdákkal: Horváth László Fonó igazgatóval és művészmenedzserrel és Rosonczy-Kovács Mihály népzenésszel, a Fonó művészeti vezetőjével.

Hétkor a nagyteremben bemutatkozik Lukács Miklós triójának Cimbiózis című új lemeze, amely már több emlékezetes koncerten szólalt meg a Fonóban, most azonban korongra is került. Lukács Miklós cimbalmon, Orbán György bőgőn, és Baló István dobon játszik majd.

Kilenckor kezdődik a Tavaszköszöntő táncház, ahol a FolkEmbassy muzsikál. Soós András Junior Prima díjas prímás a FolkEmbassyben régi brácsásával, a sárvári Orsós Tamással állt újra össze. Kettejük kiérlelt együtthangzása, és Hegedűs Luca elegáns cimbalomjátéka határozza meg a FolkEmbassy zenei világát, amelyet Király Tamás bőgőjátéka, és az együttes vezetőjének, a szintén Junior Prima díjas Rosonczy-Kovács Mihály hegedűmuzsikája tesz teljessé.