A párizsi Collectif A és a Luxemburgi Nemzeti Színház – Ensemble Modern előadásaival ért véget vasárnap, november 27-én a nyolcadik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron.

A találkozó tizenegy napja alatt összesen tizenegy ország
tizennégy társulatának az előadását láthatta a kolozsvári közönség. A 2020-as
online megszervezett fesztivált követően ezúttal francia, német, román, magyar,
ukrajnai, szerbiai, luxemburgi, portugál, szlovéniai, svájci és dél-koreai
társulatok vettek részt a fesztivál programjában.

A fesztivál központi témája idén a félelem és a remény volt, amely az elmúlt két év világunkat és mindennapjainkat felforgató eseményeiről és életérzéseiről kívánt párbeszédet indítani a kortárs világszínház jelentős alkotóinak és társulatainak előadásain keresztül.

A fesztivál előadásai nagy népszerűségnek örvendtek a kolozsvári közönség körében.

A stúdióelőadások közül szinte pillanatok alatt elfogytak a helyek a Luxemburgi Nemzeti Színház Tompa Gábor által rendezett A székek című előadására, amelyben a két főszereplőt Patrick Le Mauff színész-rendező, valamint Oana Pellea román színésznő játszotta, a Tóték című előadásra Vidnyánszky Attila rendezésében (a Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkciója), valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház Ifjú barbárok című előadására ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

A nagyszínpadi előadások közül legtöbben a dél-koreai Jaram Lee phanszoriművész Az öreg halász és a tenger című előadására, valamint Josef Nadj saját társulatának, a párizsi Atelier 3+1 Omma című táncprodukciójára voltak kíváncsiak.

A járulékos programok – könyvbemutatók, beszélgetések, kiállítások, koncertek – szintén számos érdeklődőt vonzottak a Tiff-házba és a Tranzit Házba.

Fotók: Biró István