img_3810_1200_800_600x400.png
Nyakó Béla, a Várszínház és Művészetek Háza igazgatója, Leleszi Tibor,dr. Seszták Miklós és Fekete Péter

A Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválja június 30-ai záró gáláján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, amikor magyar kultúráról beszélünk, akkor ? földrajzi határoktól függetlenül ? összmagyarságban gondolkodunk, ennek a megtartása pedig a színházi alkotóközösségeken is múlik. ?Hálával tartozunk azoknak a határon túli magyar alkotóközösségeknek, akik ápolják a nyelvünket, akik viszik tovább a zászlót, és biztosítják, hogy mi merjünk összmagyarságban gondolkodni? ? fogalmazott az államtitkár.

Fekete Péter a társulatokhoz és a ?színházcsinálókhoz? szólva hangsúlyozta, az ő felelősségük óriási, mivel a darabválasztással, a színházi munkával és művészettel tudnak üzenni a társadalom felé. ?Nézzetek körül a környezetetekben, empatikus módon helyezzétek bele magatokat a környezetetekbe, az élő ember helyzetébe és nézzétek meg, hogy nekik mit tudunk üzenni? ? kérte a jelenlévő társulatok tagjait. Ez azért fontos, hogy a felnövekvő generációk is tudják a magyar szót és ezen a nyelven fejezzék ki érzéseiket ? rögzítette az államtitkár.

A gálán Fekete Péter, Seszták Miklós, a Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint a turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által felajánlott, a szakmai zsűri döntése alapján odaítélt díjakat.


img_3860_1200_800_600x400.png
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár

Életműdíjjal jutalmazták Vidnyánszky Éva nyugalmazott középiskolai tanárt, valamint Bíró József színművészt, a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok tagját. A legjobb társulatnak a Chioggiai csetepaté című előadás bemutatásáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat választották, a legjobb színpadi zenéért járó elismerést ? a Phaedra című dráma zenéjéért ? Bocsárdi Magor vehette át. A legjobb látvány díját szintén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által színpadra állított Phaedra kapta.

Az EMMI és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díjai közül a legjobb férfi főszereplő elismerést Mészáros Árpád, a Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott alakításáért kapta meg, a legjobb női főszereplőnek pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatójában, a Hedda Gablerben szereplő Varga Andreát választották. A legjobb férfi és női mellékszereplők elismeréseit Erdei Gábor és Bandor Éva vette át; előbbi színművész az Alice és a Chioggiai csetepaté című előadásokban, míg színésztársát A félkegyelmű című előadásban nyújtott alakításáért jutalmazták. A legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díjat Sebestyén Hunor, a Nagyváradi Szigligeti Színház művésze kapta a Kapufa és öngól című előadásban nyújtott alakításáért.


img_3900_1200_800_600x400.png
Az életműdíjat Vidnyánszky Éva kapta

A szakmai zsűri döntése alapján a fesztivál legizgalmasabb színházi kísérletének díjában a Hajnali 4 című előadás színpadra állításáért a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház részesült. Kisvárda polgármesterének elismerését Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vihette haza. A közönségdíjat a Komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című drámája kapta, a diákzsűri okleveleit pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Augusztus, az Újvidéki Művészeti Akadémia Zabhegyező, illetve a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió koprodukciójában bemutatott A tavasz ébredése című előadásai érdemelték ki.

A jubileumi színházi fesztiválon 24 hazai és határon túli magyar színtársulat 28 produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek.

Forrás: MTI

Fotók: kisvarda.hu/Szabó Sándor