Emberhalmok a színpad két átellenes sarkában, testek egymásra dobálva. A két azonosítatlan húskupacból négykézláb kiüget egy-egy alak. Véglények vagy kóbor kutyák. Angelin Preljocaj a Trafóban bemutatott koreográfiája világvégi felütéssel indul, egy elpusztított világ romjain való marakodással. Nyers, barbár képsorok profi hang-, fény- és videóáradatban.
A színpad sötét, a figurák már a földön hevernek, amikor a mögöttük lévő vásznon beindul, ütemesen menetel és egyre közeledik egy fekete, arctalan robothadsereg, kezük helyett éles bárdokkal csapkodva. Noha még köztük a vászon, a virtuális alakok már a táncosokat fenyegetik. A csupaszon vegetáló emberi lények és a tökéletes robottestek közötti kontrasztra épül tehát a talányos "N" című előadás.
A közreműködő médiaművészek, Kurt Hentschläger és Ulf Langheinrich, a Granular Synthesis tagjai megteremtik az emberi lények alternatíváját. Mit tud a hús, a vér, az izmok, az inak, amit egy formatervezett, digitalizált mesterséges lény nem? Mit tudnak az ösztönök a mesterséges intelligenciával szemben? A Ballet Preljocaj táncosaiban és a gépekben egyetlen közös elem van, az agresszivitás: a táncosok az egyik jelenetben egymást rúgják, a robothadsereg pedig egy halálgépezet precizitásával és lendületével törtet előre. Vajon mit jelent, ha az erősebbik fél győz? A vetítővásznon bábuk bukkannak fel, túl közelről, elmosódott kontúrokkal, ahogy lassan hátrazuhannak. Mi a tökéletesebb: az emberi mozgás vagy annak modellezése, szimulálása?
A Granular Synthesis tagjai mindent megtesznek, hogy a nézők érzékelését megzavarják, ezért a táncból csak azt a módosított verziót láthatjuk, amit a hosszú perceken át villogó stroboszkóp egyáltalán megenged. A fény és sötétség vibrálása töredékeire, szilánkjaira szabdalja a mozdulatokat, szinte megállítja a mozgást, mintha mozdulatlan fázisokat halmozna egymásra. Az utolsó képsor speciális fényeffektjei még erősebb érzékcsalódást eredményeznek, becsap a szemünk, hiszen a táncosok alakját hirtelen újra felvillanni látjuk komplementerben. Ezekkel a semmiből megteremtődő szellemalakokkal zárul az előadás, figyelmeztetve érzékelésünk határaira.
