Keletkezése
Az 1046-ban királlyá koronázott I. András király a Német-római Birodalommal való rossz viszonya miatt francia és vallon egyháziak segítségével kezdte el újraépíteni a magyar egyházszervezetet. A tihanyi monostort Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére, a maga és családja lelki üdve érdekében alapította: bencés szerzeteseket telepített le, akiknek a félsziget legmagasabb pontján templomot épített.
Az oklevélben az alapítás ténye, a javak átadása és az apátság birtokainak felsorolása szerepel. Az összeírást a határjáró tisztviselők végezték el, ám mivel nekik nem volt hely- és névismeretük, a helyi lakosság segített a határok megállapításában, a határdombok emelésében, valamint a határjelek elhelyezésében. Emiatt az oklevélbe a nép nyelvén, magyarul kerültek be a birtokok nevei. Az alapítólevél összesen 58 magyar szót – nemcsak tulajdon-, hanem közneveket és szószerkezeteket, valamint kilenc ragot és képzőt is – tartalmaz, egy helyen pedig hosszú szókapcsolat is megszületik belőlük: a „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” (Fehérvárra menő hadiútra). A toldalékok fejlődése szempontjából érdekes ez a sor, a mai határozórag helyén ugyanis még névutó szerepel. Az is izgalmas, hogy a főnevek töveinek végét mindenhol u betű zárja. Az okmány tartalmazza a király monogramáját is (ANDREAS), amelynek befejező vonalát a legenda szerint ő maga írta. Az alapítólevelet 1055 novemberében, a tihanyi templom felszentelésekor az oltárra helyezték.
Az egyik legfontosabb magyar nyelvű szórványemlék
A tihanyi apátság alapítólevele a magyar régmúlt egyik legfontosabb emléke, amelyben latin nyelvű szövegbe ágyazódnak be a magyar szavak. A legkorábbi fennmaradt oklevélként tartjuk számon. A korszakban általánosan használt, úgynevezett déli hártyára írták, és összetekerve őrizték. Miklós püspök szövege két összevart pergamenre (birkabőrre) került fel, és a dokumentumra a király pecsétje is rákerült, amelyről valószínűleg aranyláncok is lógtak.
Az alapítólevél teljes szövege itt olvasható el. A 11. századra kialakult oklevélformulákat is tartalmazza. Nemcsak a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés részei különülnek el, hanem az oklevélről oklevélre ismétlődő, üres formaságnak tűnő részek is.
Mint a kiállítás leírásában olvashatjuk, „a tihanyi alapítólevélben a latin nyelv jelenti az Európa népeinek közösségébe való szerves beágyazottságunkat; a hitbéli szándékra utaló kifejezések – Krisztus, Szentháromság, Szűz Mária, Szent Ányos püspök, monostor – a keresztény hit meggyökerezettségéről és megtartó erejéről tanúskodnak, míg a mai magyar ember számára is kis segítséggel jól érthető magyar szavak az államszervezés sikerességéről, a gazdasági élet kiépüléséről tanúskodnak. A tihanyi alapítólevélben megjelenik a 11. század közepének egyházi és mezőgazdasági kultúrája, településszerkezete, úthálózata, vízrajzi viszonyai, valamint a birtokokon élők életmódjáról is sok mindent elárul a latin-magyar szöveg.”
A tihanyi alapítólevél hátlapja
A hátsó oldalon szereplő írás az egyházi életről tudósítja az olvasót. Az előlapon ugyan szerepel, hogy a király átadta a szolgálathoz szükséges javakat és felszereléseket, ott azonban nem részletezik, hogy pontosan mikről van szó. Az oklevél hátlapjának felső részén hatsornyi szöveg olvasható, amelyben (az első négy és fél sorban) beszámolnak arról, hogy melyek ezek a felszerelések. Hét miseruha, hat miseing vállkendőkkel és stólákkal, valamint kézkendőkkel, egy öltözet dalmatika, alszerpapi tunika, lenvászon oltárterítő, három aranykehely, két ezüst gyertyatartó, arany füstölő, rézből készült aranyozott kereszt, 12 szerzetesi kórusruha, két misekönyv, egy nokturnálé (éjszakai imakönyv) és két graduálé (misekönyv) szerepel a listában. Ebből a listából látszik, hogy I. András franciaországi Cluny bencés monostorának szokásrendjét alkalmazta Tihanyban: az apostolok számának megfelelően 12 szerzetessel alapította meg a monostort, ezek közül hat volt pap. A gazdag tárgyi anyagból az apátság többszöri feldúlása miatt semmi sem maradt ránk, a kiállításon szereplő vitrinekben azonban láthatók a korabeli tárgyi kultúra magas művészeti szintjéről tanúskodó liturgikus tárgyak.
Az alapítólevél utóélete
Az alapítólevelet ma a magyarországi bencés főmonostorban, a pannonhalmi főapátság levéltárában őrzik. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mikor került oda, az viszont bizonyos, hogy míg az Árpád-korban nagy jelentőségű volt a tihanyi apátság, a későbbiek folyamán fokozatosan veszített a presztízséből, és már egyre kevesebb szerzetes élt benne. 1351-ben elvesztette hiteleshelyi szerepét, és az apátság a 16–17. században végvárként működött. 1594 és 1598 között török kézen volt. Iratállománya, így a tihanyi alapítólevél feltételezhetően a 18. század elején került Pannonhalmára.
Az eredeti oklevélnek van egy hamis verziója is, amelyet András király öccse, Béla herceg pecsétjével láttak el. Ebben a tihanyi apátságnak adott javakat sorolják fel. Valamikor a 15. század első évtizedei előtt hamisították.
A tihanyi alapítólevelet bemutató kiállítás augusztus 31-ig látható a tihanyi apátságban.
Források: A kiállításon szereplő leírások, nyelvemlékek.oszk.hu, Arcanum
Fotók: Vasvári Tamás / MTI
