Azt, hogy ha egy helyszín kiesik - mint itt a még fel nem épült Zeneház -, nem érdemes a feleakkora helyekre ugyanúgy a számozott jegyek szerint leültetni a tömeget, hanem szabadon beengedni, még a harmadik napon sem vált világossá. Újra csak fél 12-re sikerült beszuszakolni a közönséget a Zeneiskola parányi termébe, és ismét sikerült egy monstre programmal fél 2-re befejezni a könnyed, délelőtti matinét. Az ebéddel így háromra végzők már rohanhattak is a 3 órás programra, a fáradt művészek meg estek be a következő próbákra, ezen a fesztiválon ugyanis a 15 hangversenyen nagyjából ugyanennyi művész vesz részt napi-kétnapi rotációban. Így rengeteg ismétlődő nevet fogok leírni beszámolóimban. Ez csupán azért nem baj, mert öröm őket hallgatni.
 |
| Kokas Katalin és Kelemen Barnabás |
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás barátaikat összeszedve szerte a világból, csodálatos, ifjú, nemzetközi gárdát vonultatnak föl. Hogy kik ők, megtudni csak a netről lehet, mert a füzetből a művészekről és a művekről egy szó sincs, az csak programismertető. A koncertek előtt kézbe adott papírlapok viszont pontatlanok, jóval korábbi elképzeléseket és fellépőket tükröznek, rajtuk művészéletrajz egy sincs, műismertető igen, Zelinka Tamás tollából, aki zömmel könyvekből összeollózott idézetekből varrta össze írásait, melyek hol zeneszerző-életrajzok, hol az ő méltatásuk, a művekről érdemi információ elvétve akad.
A fesztiváligazgató szerepét Kelemen Barnabás vette át, aki érezve a szervezés végtelen sok hibáját, egyre-másra jelenik meg a műsorszámok között, kér elnézést, ismerteti az újabb helyszínmódosításokat és kínál kedvezményeket a napok óta szívó közönségnek. Aki csak itt vesz jegyet, jól jár, a nyugdíjasok ingyen, a többiek féláron vásárolhatnak. Aki előre beszerezte a készletet, bánhatja. Maximum egy olyan koncertre kaphat ingyen jegyet, amire nem vett, tehát nem szándékozott meghallgatni. Ennyit a zökkenőkről. No meg annyit, hogy messze túlméretezett minden hangverseny. A koronát a vasárnap esti háromórás program vitte el, de erről később.
A matiné Puccini Krizantémok című gyászzenéjével indult remekül (Mihail Dvrutszkij, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Jonathan Cohen), ezt Schumann megejtő Phantasisstückéje követte Kokas Dóra nagyszerű gordonka- és José Gallardo pazar zongorajátékával. Utána, ahogy később Kocsis Zoltán nekem fogalmazott, valóságos ?szertartás? következett. Kurtág György: Eredeti művek és átdolgozások négy kézre, két zongorára valóban megrázó füzére Kurtág Bach és Pilinszky János iránti végtelen tiszteletének. Az ő műveik inspirálta szerzemények a magyar kortárs zene himnikus erejű darabjai. A verseket Mácsai Pál tolmácsolta, a zongoránál Kocsis Zoltán és mestere, Rados Ferenc, akik sok-sok évtized után itt játszanak újra együtt. Előadásuk bensőséges, felemelő. A szünet után a megejtően szép Schumann Esz-dúr zongoraötöst Gallardo, Ábrahám Márta, Alina Pogosztkina, Gilad Karni és Jan-Erik Gustaffson adta elő kifogástalanul. Ennél többről volt szó, igazi örömzenélésről. Öt mosolygó, egymásra figyelő, egymás alá a hangokat tökéletesen készítő, csodálatos muzsikus játszott. Lehetetlen bárkit is kiemelni, egyenrangúan remekeltek.
Este, a Református templomban két koncertre való műsor várt. Prokofjev: Nyitány héber témákra (Gallardo, Szatmári Zsolt, Ábrahám Márta, Pogosztkina, Karni, Cohen) a megszokott magas színvonalat hozta, ezt Fauré végeérhetetlen hosszúságú A-dúr szonátája Drahos Béla halványabb fuvolajátékával, a zongoránál Anna Laakso. Felfoghatatlan, mi szükség egy ilyen hatalmas szonátára akkor, amikor ezt egy dalkoszorú követte, a rég hallott ismerős, Jevgenyij Nyesztyerenko előadásában. Zongorán Rados Ferenc kísérte. Szó szerint, mert a véget érni nem akaró ováció során, amikor az énekes öt ráadást adott, egyetlen egyszer fel nem állította Radost, egyértelműen önmagát ünnepeltette. Volt miért, hangján a 72 év nem koptatott semmit, teltebb, zengőbb, dúsabb, mint valaha, erejétől a templom falai is megremegtek. Előadása expresszív, ami az orosz művekhez (zömmel Muszorgszkij) remekül passzolt, ám Bartók: szikár puritánságától idegen. Kimondottan disszonáns volt a végigöblögetett Elindultam szép hazámból. A jókedélyű Bolhadal és Bordal aztán feltette az i-re a pontot, a közönség őrjöngött, az énekes feszített, Rados kisompolygott a színpadról, és már 9 óra volt, negyed tízkor folytatódott a műsor Brahms c-moll scherzójával, Pogosztkina káprázatos hegedűjátékával, Kocsis helyett a remek Anna Laakso ült a zongoránál. És még egy hatalmas Beethoven-trió, a D-dúr, ?Szellem? hátra volt.
Nehéz megítélni, mennyire volt jó Kelemen Barnabás, Rados és Nicolas Altstaedt, nem lehetett koncentrációval győzni. Három óra a templomi padokban, két koncertre való műsor, benne egy önálló dalesttel, Mácsai Pál szavalataival, hát, van mit megemészteni. Lehet, hogy a kevesebb több lenne. És tíz órakor sem lehetett elmenni, még fél óráig tombolt kint a vihar. Úgy látszik, ez is a fesztivál szerves részévé válik immár.
