A Hangszert a kézbe programsorozatról Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program ideiglenes kollégiumának vezetője mesélt nekünk.


_D0A5049_Copy

 

?A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programja összesen három meghívásos pályázat révén bonyolítja le a Hangszert a kézbe rendezvénysorozatot. A cél az volt, hogy a tavaly februárban útjára indult kiállítás minden megyeszékhelyre legalább egyszer eljusson és lehetőséget adjon minél több gyereknek, felnőttnek, hogy hangszereket vegyenek a kezükbe. Idén áprilisig 18 városba jutott el a program, ebből eddig Debrecen duplázott, ugyanis az ottani helyszín ? a Belvárosi Művelődési Központ ? annyira sikeresnek ítélte a rendezvényt, hogy egy év elteltével, saját pénzéből visszahívta a programot? ? mesélte a Kultúra.hu-nak Bajnai Zsolt. ?Amikor indultunk, én azt hittem, hogy ha helyszínenként 800-1000 látogató lesz, azt már sikernek tekinthetjük.

Ehhez képest a 18 helyszínen csaknem 52 ezren voltak, azaz átlagosan majdnem háromezren nézték meg az egységesen ötnapos kiállításokat.

Változó, hogy hol hányan vannak, de például a 15 ezres lélekszámú Balassagyarmaton háromezren látták a kiállítást, míg mondjuk Debrecen, Szombathely mindig négyezer fölött volt? ? mutatott rá a kollégiumvezető, mennyien keresik fel a Hangszert a kézbe egy-egy városi rendezvényét.

Kérdésünkre, hogy melyik a legnépszerűbb hangszer, így válaszolt: ?A hangszerek népszerűségét nehéz felmérni, de talán mindig a doboknál vannak a legtöbben, mert azok a legkönnyebben megszólaltathatóak. Emellett sokan vannak a billentyűsöknél és középiskolásoktól felfele egyértelműen a gitárnál. Tavaly szeptember óta már komolyzenei és népzenei hangszereket is viszünk. Számomra hatalmas élmény volt, hogy 47 éves létemre én is itt szoríthattam először hegedűt a nyakamhoz. De azt is látom, hogy sok gyereknek nemcsak élmény, de újdonság is egy gitárt kézbe venni, ami azért nem is olyan egyértelmű. A legtöbben a 10-16 éves korosztályból jöttek, de őket is céloztuk meg a rendhagyó énekórákkal. Ugyanakkor számomra meglepően sok óvodás és kisiskolás is részt vett szervezetten az eseményen, akik ugyanúgy élvezték. A legjobb természetesen az volt, amikor délutánonként gyerekek, fiatalok és felnőttek egyszerre voltak jelen a programon.?

_D0A3315_Copy
Bajnai Zsolt

A tavaly júniusi Várkert Bazár-zárórendezvény óta kilenc új városban (plusz Debrecenben) járt már a Hangszert a kézbe program. Mi lesz a jövő? ?Budapest után még megy a rendezvény Miskolcra (május 29. és június 2. között), illetve Veszprémbe (június 5. és 9.), és ezzel a 19 megyét és a fővárost körbe is jártuk. A nagy érdeklődés miatt azonban nagyon szeretnénk folytatni a programot. Az már biztos, hogy a Hangfoglaló Program fesztiválos turnéján, több helyszínre is viszünk mini Hangszert a kézbe-kiállítást. Nagyon reméljük, hogy ősszel, az NKA 25 keretében is visszamehetünk legalább egy megyeszékhelyre.

Sőt: gondolkodunk azon is, hogy legyen egy újabb évadja a programnak,

amikor járási székhelyekre (például Vác, Jászberény, Sopron) jut el a program háromnapos verziója.

Erről viszont majd csak akkor tudunk dönteni, ha már tudjuk, hogy az ötödik évadban mekkora forrás áll a Hangfoglaló Program rendelkezésére? ? vázolta a terveket Bajnai Zsolt.

Ami pedig a múltat és a reakciókat illeti: ?A legfontosabb visszajelzés, hogy jóval többen szeretnének zenélni, mint akik ezt meg is teszik. Úgy tűnik, sokak előtt kinyílik egy új világ. Egy-két városban már látszik a hangszerboltok forgalmán is az érdeklődés növekedése, de még nem érkezett el az áttörés. Az is fontos tapasztalat, hogy egy-egy kiállítás után sokan kérdezik, hol lehetne könnyűzenét tanulni. Erre nem mindig tudunk válaszolni, ami arra ösztönöz minket, hogy elinduljon egy komoly, közös gondolkodás a szakmában a könnyűzenei oktatás reformjáról? ? mondta a kollégiumvezető. Hozzátette: ?Mindig megszólítjuk a helyi művészeti iskolákat és zeneiskolákat, akik legtöbbször hoznak is csoportokat. A mai zeneiskolai rendszer azonban inkább a komolyzenére fókuszál, bár a könnyűzene alapjait ott is el lehet sajátítani. Csak remélni tudom, hogy egy-egy kiállítás után sokan megtalálják az utat a hangszerekhez? ? összegzett Bajnai Zsolt.

_D0A5063_Copy

 

A Beatlestől a Wellhellóig

A Hangszert a kézbe program május 15. és 19. között az Akvárium Klub Arany Hall termében várja a kicsiket és a nagyokat. Mi az utóbbi csoporthoz tartozunk, mégis remekül éreztük magunkat az eseményen, ahol nemcsak egy óriási hangszerkiállítást lehet ?megtekinteni?, de rendhagyó énekórákon, hangszeres és hangtechnikai kurzusokon, valamint koncerteken is részt vehetünk.

Az Akvárium Klubba érkezve utunk először a kiállítótérbe vezetett, ahol dob és ütőhangszeres, gitáros és basszusgitáros, billentyűs, népi és klasszikus, illetve elektronikus zenei hangszeres szekciókra osztva gondolkozhattunk el azon, melyik hangszer áll a legközelebb a szívünkhöz, és melyik az, amelyiken játszani is szívesen megtanulnánk. Ahogy oly sokan, mi is a kellemes hangú akusztikus gitárt választottuk, és úgy éreztük, a program egyik legfontosabb célja éppen ez: hogy beleszeressünk egy vagy több hangszerbe és kedvet kapjunk a zenetanuláshoz.

A tanuláshoz pedig nemcsak az hozza meg a látogatók kedvét, hogy bármelyik hangszert kipróbálhatják, hanem az is, hogy beülhetnek azokra a rendhagyó énekórákra, amelyek egyikét mi is meglátogattuk.

 

Gitárral szörfözünk évtizedeken át ? a Beatlestől a Wellhellóig ? ez volt Temesi Berci zenész, producer és ifj. Tornóczky Ferenc zenész előadásának címe, mely olyannyira felkeltette a figyelmünket, hogy az utolsó sorba is képesek voltunk beülni. Hely ugyanis alig maradt, a kisiskolásoktól a tinédzserekig mindenki visszafojtott lélegzettel várta az órát, a ?tanárok? pedig rámutattak: a zene mindenkit elvarázsol. Kezdetben még igyekeztünk szorgosan jegyzetelni arról, hogyan ismerhető fel egy basszusgitár, a hangszerek újabb és újabb megszólalása azonban elrepített minket abba a világba, amelyben az összegyűlt gyereksereg is remekül érezte magát.

_D0A5071_Copy

 

Temesi Berci a basszusgitárjáról mesélt, valamint arról, hogy fiatalként először a néptánc és a foci érdekelte, egy baleset következtében viszont rádöbbent, új utat kell választania, ez az út pedig a zene lett, a gyerekek pedig ámulva hallgatták a történetet és bizonyára arra gondoltak, amire mi is: a zene bizony nagyon jó dolog. Az óra egyetlen perce sem volt unalmas: összegyűjtöttük, milyen klasszikus, illetve népi hangszerek léteznek, és a Megrakják a tüzet című népdalt is meghallgattuk ? jazz-, funky- és reggae-hangzásban. És többek között arra a kérdésre is választ kaptunk: mi kell egy világslágerhez? ?Négy akkord.? Temesi Berci és ifj. Tornóczky Ferenc be is bizonyították, hogy ennyi a siker kulcsa: eljátszották a Daft Punk Get Lucky című számát, melynek négy akkord az alapja, majd két magyar slágert, Kasza Tibi Hello idegen, illetve a Wellhello Rakpart című szerzeményét is.

_D0A5164_Copy

 

Ezt követően megmutatták, hogyan lesz a torzító használata által egy akusztikus gitár hangjából AC/DC-szóló, majd klasszikus dallamokat is játszottak és rámutattak: a klasszikus zene ugyanolyan jó muzsika, mint bármi más. ?Ne utasítsatok el semmilyen zenét, legyetek nyitottak. Mert minél nyitottabbak vagytok, annál többek lesztek? ? e szavakkal fejezte be az órát Temesi Berci, majd a hangszerekhez invitálta a gyerekeket és azt mondta nekik: ?nem kell most azonnal hangszert ragadnotok, mi csak inspirálunk benneteket és reméljük, hogy mindig fontos lesz számotokra a zene?.

 

A Hangszert a kézbe program május 15. és 19. közötti programja ITT található.

 

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond