Velem most szállt fel a griffmadár

Hol volt, hol nem volt… hogyan folytatódik a mese, aminek az a vége, hogy hetedhét országra szóló koncertet adott barátaival az ötvenedik születésnapján?

Úgy folytatódik, hogy kijárta az iskoláit Győrben. A Bartók Béla zenei általánosban találkozott először a zenével, a hangszeres zenéléssel. Ezután jött egy kis vargabetű, a közgazdasági szakközépiskola, majd civil munkahely egy hirdetési újságnál. Mindeközben ment a zenekarozás, a diákszínjátszás és fellépések a Lopótök és a Bab utcaszínházi társulatokkal. Az összes szabadságom és szabadidőm arra ment, hogy velük fesztiváloztam. Megismerkedtem a szakmával, emberekkel. Kocsis Rozival, aki látott színpadon, játszottunk is együtt egy utcaszínházi formációban, ismerte az ambíciómat, és amikor úgy fordult az idő, hogy megpályázza a bábszínház igazgatói székét, azt mondta, ha sikerrel jár, nekem is lesz ott helyem.

Mi volt az ambíciója?

A színpad. Gyerekkorom óta. Bár legelőször költő szerettem volna lenni, ez hamar alábbhagyott. A színházzal édesanyám „fertőzött meg”, ő vitt el életem első előadására, amikor ötödikes lehettem. A téli szünetben két egymást követő napon láttam a Carment Tas Ildikóval a címszerepben, és a Sok hűhó semmiértet, amelyben Tomanek Gábor volt Benedek. Ezen a két napon eldőlt minden. Amikor a Sirályt játszotta a győri társulat, betéve megtanultam, és otthon lejátszottam. Hétkor kezdtem, megtartottam a szünetet, és nagyjából egyszerre fejeztük be. Balettra is rendszeresen jártunk édesanyámmal. Ha valaki ott a lépcsőn ülve megbök, hogy a színpadon táncoló Ladányi Andreával évek múltán együtt fogok dolgozni, és az Óz mesemusicalnek én leszek a zeneszerzője, ő meg a koreográfusa, hát biztos néztem volna…

Mikor érkezett meg az érzésbe, hogy huszonöt év alatt bábszínészként és zeneszerzőként is a pályája csúcsára ért, hovatovább Rab Viki nélkül nincs Győrben Vaskakas Bábszínház?

Megható volt ezt másoktól hallani. A gondolataim inkább afelé vittek, hogy már nincs benne még egyszer ennyi. Ijesztő arra gondolni, hogy vajon meddig lesz itt szükség rám. Jönnek a fiatalok, új zeneszerzőkkel, új alkotótársakkal. Inkább ilyen gondolatok járkálnak a fejemben, mint az, hogy fürödjek a sikerben. Nyilván örülök, de nem áltatom magam azzal, hogy töretlen lesz.

Az ötvenedik születésnap alkalmából emlékezett? Elmélkedett? Összegzett? Bölcselkedett?

Emlékeztem, elmélkedtem, összegeztem, bölcselkedtem. A koncert miatt rákényszerültem, át kellett gondolnom sok mindent. Főleg a dalokra koncentráltam. Tetemes mennyiségű kotta került elő az asztalfiókból. Sajnos az a trend a bábszínházaknál, hogy a megírt darabokat kijátssza a társulat, és a raktárba, fiókba kerülnek, elfelejtődnek. Nem bevett szokás, hogy átvegyenek egymástól darabokat a társulatok. Ha néhanap ez megtörténik, annak oka a takarékosság, és nem a művészi meggyőződés. A születésnapi koncerten arra törekedtem, hogy ne futó darabokat vegyek elő, így a fiók mélyére nyúltam. Az első részben tíz-húsz éve írt zenék szólaltak meg, a másodikban mesemusicalek. Csodás zenészek vettek részt a produkcióban: Nyul Balázs – basszusgitár, Gaál Szabolcs – billentyű, Tarjányi Dávid – dob, Tóth Balázs – szaxofon, Falvai Márton – kürt, Gerencsér Tamás – ütőhangszerek. Külön örülök annak, hogy áthangszerelés után néhány dal újjászülethetett. Nem vagyok felkent zeneszerző, nem végeztem Zeneakadémiát, amit tudok, azt autodidakta módon sajátítottam el. Nem is tévednék olyan területre, amihez akadémikus tudás kell, tudom a határaimat. A zeneszerzést a könnyűzene felől közelítem, abban van tudásom, tapasztalatom. Klasszikus zenén nőttem fel, de minden zenét fogyasztok a népzenétől a világzenéig.

Kin múlik, hogy a zenéi útra keljenek?

Nyilván rajtam. Házalhatnék rendezőknél, hogy „figyelj, itt van ez az Óz, nincs kedved bemutatni?”. Nem járom a bábszínházakat, alkalmatlan vagyok önmagam menedzselésére. Hivatalos ügyben egy telefonhívásra hetekig tart rávenni magam.

A mesék az ember archetipikus vonásait hordozzák, ezért képesek alakítani a gyerekek személyiségfejlődését. A zene miként igazodik ehhez?

A mesében rend van és törvények, amelyeket tisztelni kell, nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Ez olyan sorvezető a zenében is, ami utat mutat, de nem korlátoz. Nyilván máshogy nyúlok a zenéhez egy csecsemő-előadásnál, máshogy egy kamarateremnél és nagyszínpadon. És itt nem az előadótér méretére gondolok elsősorban, hanem a korosztályokra, amelyeknek játszunk. Amikor a csecsemőszínház zenéjét készítem, az alapot a generációkon átívelő mondókák hangzásvilága adja, a kollektív tudás, az, amit anyukák énekelnek ölükben a babákkal. Ha új versekhez írok zenét, akkor kevés hanggal, kis skálákkal, kis hangközökkel dolgozom. A világzene sem ördögtől való a csecsemőknek, volt, amikor bossa nova elemeket emeltem be. Ahogy nagyobb gyerekeknek készül a zene, úgy lesz egyre komplexebb a hangzás, kötetlenebb az alkotás. Ám ha megjelenik a színpadon a gonosz, mégsem vihetem bele egy harmonikus hangzással a gyerekeket. Ezek azok a törvények, amelyeket nem szabad átírni.

Emlékszik az első zenei munkájára a Vaskakasnál?

1998-at írtunk, előadtuk A vaskakas legendáját, Lénárt András rendezte, Orosz Klaudia volt a tervező. A históriás énekben kobzon játszva én kötöttem össze négysoros versdalokkal a történetet, illetve dobbal, cintényárral effekteztem. Huszonhat évvel később megnéztem a mai műsort, ott a nevem zeneszerzőként a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi plakátján; rendező-dramaturg Markó Róbert, író Gimesi Dóra, látványtervező Svila Velichkova, koreográfus Ladányi Andrea Kossuth-, Harangozó Gyula- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész. Túlzás nélkül a szakma krémje…

Nagy megtiszteltetés közéjük tartozni, hálás is vagyok a bizalomért. Nem vagyok önbizalommal és önbecsüléssel teli egyéniség, de az ilyen munkák megerősítenek, hogy talán tényleg jó az, amit csinálok, használható, és szolgálja az előadást. Introvertált személyiség vagyok, sokszor azt is megkapom, hogy barátságtalan, pedig nem azért nem nyitok mások felé, mert nem érdekel a másik ember, hanem azt gondolom, én nem vagyok elég érdekes. Színpadon létezni viszont nagyon szeretek. Én vagyok az introvertált exhibicionista.

Mi volt a legszebb álma, ami valóra vált a Vaskakasban?

Úgy lettem bábszínész, hogy nem kellett színházról színházra házalnom, mint mondtam, Kocsis Rozi leszerződtetett. A megváltozott színházi törvény miatt úgy végeztem el a színművészeti egyetem drámainstruktor szakán a színjátékosképzést 2016-ban, hogy több éve gyakorló színészeknek ezt lehetővé tették. Nem én mentem utána, az ölembe hullott. A legszebb álmom a születésnapi koncerten vált valóra; soha nem éreztem ilyen jól magam a színpadon, nem reméltem, hogy valaha is megszólalnak a dalaim zenekarral, élő hanggal. El vagyok kényeztetve megvalósult álmokkal, a szerencse lányának tartom magam.

Amikor időpontot egyeztettünk, azt mondta, jöhetek bármikor, mert zenét szerez, meg tud állni a munkában. Min dolgozik?

Veszprémben a Kabóca Bábszínház mutatja be a Piroska és a farkas című operillát. Bartal Kiss Rita rendező nevezte el operillának, valójában mini vígoperát írok a meséből. Rendkívül aprólékos munkával, centiről centire haladok, és ha készen leszek, a próbákon fog kiderülni, működik-e színpadon az, amit az asztalnál kitaláltam.

Milyen szerepet játszik a csapatmunka és a rendezővel való együttműködés az alkotói folyamatban?

A zeneszerzés, ha produktumként tekintek a zenére, magányos műfaj, de nem elszigetelt az alkotótársaktól. Jobban szeretek úgy dolgozni, hogy próbáról próbára, organikusan kapcsolom a zenét a darabhoz, mint a kész művet előre megírni, de a trendek tíz-tizenöt éve az összművészetek felé indultak el: az irodalom, a látvány, a képzőművészet, a koreográfia és a zene összhatásában születnek az előadások. A Vaskakasba is megérkeztek a jobbnál jobb koreográfusok, a már említett Ladányi Andrea mellett Nemes Zsófia, Fejes Kitty, Fitos Dezső, Kocsis Enikő. A klasszikus próbarend a szűkös időbeosztásuk miatt sokszor felborul, meg kellett tanulni az új munkastílust. Az empátiámnak köszönhető, hogy hamar rá tudok hangolódni rendezőkre, megérzem a koncepciót, nem kell túlbeszélnünk. Elég annyi instrukció, mint A dzsungel könyvénél, hogy legyen indiai hangzás, a Vas Lacinál népies, A repülés történeténél nápolyi. Eszközök, technikák, hangszerek, hangzás tekintetében szabad kezet kapok, de nyilván tudom, hogy az adott zenének hol van a helye a darabban, meddig nőhet egy előadásban.

Ha Rab Vikiről kellene zenét szereznie, milyen karakterisztikus elemeket használna?

Rock and rollt. Teljesen egyértelmű.

A Vaskakas Bábszínház híresen összetartó közösség, huszonhét éve véd- és dacszövetséget kötöttek, hogy a világ legjobb bábszínházát fogják megcsinálni… Ebben a – lássuk be – kissé infantilis célban van a sikerük egyik titka?

Ha sikeren a maximalizmust, a minőséget és a hitelességet értjük, ebben tényleg jó úton vagyunk. Onnantól, hogy Kocsis Rozi lett az igazgató, figyelmet és erőforrást adott a tanulásra. Hazai és külföldi mesterektől tanulhattunk helyben, egyetemi képzésen vehettünk részt. Most már képzett fiatalokat tudunk fogadni, és olyan alkotókkal dolgozik a színház, akik minőséget képviselnek. És igen, ehhez a szakmához kell egy csipetnyi infantilizmus, szebben mondva olyan lelkivilág, amitől közösségként is jól tudunk működni.

A csecsemőktől a kiskamaszokig több korosztály megfordul a színházban. Mi az, amit a leginkább szeret a gyerekekkel való munkában? Hogyan hatnak egymásra?

Amikor Krzysztof Rau nálunk rendezett, megkérdeztük, hogy a társulatának miért Háromnegyed Színház a neve. Azt válaszolta, hogy ő csak háromnegyedet tud adni, a negyedik negyed a közönség, velük lesz teljes a produkció. Megcsinálhatjuk a világ legjobb bábszínházát, de ha nincs, aki megnézze, minek? A mi közönségünket a gyerekek alkotják, minden értük van. Kíméletlenül őszinték, hálásak és kritikusak. Azonnal reagálnak mindenre, ha tetszik, ha nem. Pacekba kapunk tőlük mindent.

Mi a kedvenc meséje?

A Fehérlófia. Jankovics Marcell rajzfilmje nagy hatással volt rám, és több párhuzamot érzek a mesében a sorsommal, kezdve onnan, hogy engem is egyedül nevelt az anyukám. Kerek életutat mutat meg, az állomásait megéltem. Volt az életemnek egy nehéz szakasza, amit mentálisan a lenti világban töltöttem, ott állomásoztam. Meg kellett találnom a saját griffemet. Velem most szállt fel a griffmadár. A mesében ezt követően már nem történik sok miden, és én sem tudom, van-e ennél feljebb. Van egy dédelgetett álmom: néhányan zenekar-alapításon gondolkodunk. Ha ezt meglépem, egy új mese is kezdődhet.

Fotók:  H. Baranyai Edina