Január 2 still.jpg

Velencében mutatják be Szilágyi Zsófia költözős filmjét

Az augusztus 28-án kezdődő 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Szilágyi Zsófia új filmje, a Január 2.

A Január 2., amelyet a Biennale College – Cinema szekcióban láthat a velencei közönség, várhatóan október elején kerül a magyar mozikba. A film mikrorealista története egy különválást mutat be a feleség legjobb barátnőjének szemszögéből. A történet szerint Klára elköltözik a férjétől, és barátja, Ági segít neki. Összesen hét kört mennek a kocsival: bár minden alkalommal ugyanazt az utat teszik meg oda és vissza, mégis minden kör más.

A Január 2. című filmet 2024 elején forgatták Budapesten. Szereplői Jóvári Csenge és Konrád Zsuzsanna. A forgatókönyvet a rendező, Szilágyi Zsófia írta. A film a Poste Restante gyártásában készült, producerei Csernátony Dóra és Horvát Lili, operatőre Becsey Kristóf.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 2012-ben hívta életre a Biennale College – Cinema elnevezésű programját, amelyben minden évben legfeljebb négy nemzetközi mikroköltségvetésű film elkészülését támogatja. A nemzetközi válogatás egyik projektje Szilágyi Zsófia Január 2. című filmterve lett, amely a Velencei Biennálé 200 ezer eurós gyártási támogatásával valósulhatott meg.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Hamarosan újra az olasz filmeké lesz a főszerep több magyar moziban

November 6-án a napjainkban, Szicíliában játszódó az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval.

Hírmozaik – október 30.

Spanyol sztárrendezővel állítják színpadra a Carment az Operaházban, Budapestre jött a magyar származású Harry Houdini egyetlen élő leszármazottja, telt ház előtt mutatták be munkáikat a METU divat- és textiltervezői – hírösszefoglalónk.