Velünk élő opera címmel havonta jelentkező zenés beszélgetéssorozatot indít a jövőre 70 éves debreceni operajátszásról a Csokonai Színház. Az első alkalom november 17-én lesz a Csokonai Irodalmi Laborban.

Az estek háziasszonya Ujvárosi Andrea, a Csokonai Színház magánénekese, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense. Ujvárosi Andrea elmondta: meghatározó operaénekesekkel, a műfaj ikonikus alakjaival és az új generáció tagjaival a debreceni operajátszás helyét, rangját szeretné megmutatni a magyar operaéletben. A visszaemlékezések, amelyeket koncertélményekkel, élő zenével és archív felvételek megidézésével igyekeznek majd színesíteni, felvezetésként szolgálnak a 2022-es évfordulóhoz. A Velünk élő opera minden hónap harmadik szerdáján jelentkezik, első alkalommal november 17-én. A dátum nem véletlen, hisz 1952-ben Debrecenben is megalakult az önálló operatársulat: első előadása Rossini A sevillai borbély című operája volt, amit 1952. november 14-én mutattak be.

Ujvárosi Andrea első alkalommal Mohos Nagy Évát, a Csokonai Színház magánénekesét, professor emeritát és az előbb szegedi, majd operaházi karriert befutó, egykori tanítvány Kelemen Zoltán operaénekest látja vendégül. Az énekesek meglepetésekkel készülnek, de pályájuk jelentős állomásait kép- és hangfelvételekkel is megidézik majd. A fiatal énekesnemzedék tagjai közül Dargó Gergely kapott meghívást. Zongorán közreműködik Ács János és Gyülvészi Péter. A Velünk élő opera beszélgetéssorozat a múlt megidézése mellett az énekesi pálya emberi oldaláról, sikerekről és kudarcokról, rendezőkhöz, zeneszerzőkhöz, pályatársakhoz fűződő viszonyokról, mester és tanítvány közötti kapcsolatokról mesél majd a műfaj debreceni kedvelőinek.

Nyitókép: Kelemen Zoltán operaénekes. Fotók: Csokonai Színház