A világ ma kegyetlenebbnek, nehezen kiismerhetőbbnek mutatkozik annál, mint ahogy a francia mester ábrázolja darabjaiban. Nem is beszélve a Moliére által oly gyakran használt boldog végekről, amelyek komoly tehertételt jelentenek a rendezőknek. Harpagon, a párizsi pénzeszsák beleszeret fiának szerelmébe, Mariane-ba. A fösvény ugyanis ebben az előadásban nemcsak zsugori, hanem kéjenc is. Azonban a fiatal lánynál egyvalamit mégiscsak jobban imád: a pénzt. Így aztán az intrikus házasságközvetítő, Frosine segítségével elrendeződik Anselme és Harpagon gyermekeinek sorsa.
Szergej Maszlobojscsikov nem szövegben, hanem erős képekben gondolkozik. Rendezése a cirkusz világának gesztuskészletéhez, a középkori vásári játékok vaskos humorához és a commedia dell'arte hagyományához nyúl vissza. A szereplők faforgácsban henperegnek, cirkuszi kötélen érkeznek a porondra, állatcsapdába lépnek, a színészek mimikája és az olykori dobpergés a bohócok világát idézi. Egyes érzelmi állapotokat visszatérő zenei motívumok húznak alá. Ez utóbbi a wagneri gesamtkunstwerkre emlékeztet. Színészei hol átélik, hol megmutatják, hol jelzik érzelmeiket. Azonban ezek a szegmensek nem állnak össze, nem erősítik egymást, így az előadás végül is belehal a műfaji, stiláris sokszínűségbe.
Azonban néhány színészi alakítás megmenti az estét. Eperjes Károly feketébe öltözött figurája gesztusaival, hanghordozásával abszurdba hajló módon mutatja meg Harpagon emberfeletti félelmeit. Legizmosabb jelenetében kis kézi tükörből figyeli a többieket. Hatalmának jelképe a sétapálca, amelyet pénze eltűnése után nem hord többet. Jelenlétének akkor is súlya van, ha meg sem szólal.
Méltó partnere Bánsági Ildikó a cserfes, minden lében kanál Frosine szerepében. Kettősük Harpagonnal, amelyben megpróbál pénzt kérni a férfitől, sokáig emlékezetes marad. Dengyel Iván Jacques szerepében emlékezetes szolgafigura. Nagy Mari hallgatag Claude asszonya ott sertepertél, tisztogat mindenhol. Balla Ildikó kortalan, vajszínű ruhába öltöztette a figurákat, kivéve Harpagont és Anselme-t. A két utóbbi esetében a sötét ruha a pénz személyiségdeformáló hatását jelzi.
Az Új Színházban látható előadás egy érzéki színház megteremtését tűzte ki célul, amelynek az eredménye azért felemás, mert a szereplők nem beszélik mindannyian ezt a heterogén a színházi nyelvet, és a rendezői koncepció sem érett össze.
