A Grammy-díjas előadó a jazzéneklés egyik legnagyobb alakja. Mindig alaposan végiggondolja a következő lépést pályáján. Ugyan nem döntött meg lemezeladási rekordokat, mint Diana Krall, és nem vezetett pop-slágerlistákat, mint Dianne Reeves, de mindkettőjük-nél intenzívebb és izgalmasabb jelenség, amikor a színpadon áll. Dehogy áll! Táncol, ugrál, hajlong, tapsol és minden idegszálával élvezi, amit csinál.
Legújabb projektje szerves folytatása pályájának, amennyiben a hagyomány, tiszteletadás, család és szeretet jegyében áll, mégis új fejezetet nyitott vele. A Vörös föld más, mint a díjnyertes Horace Silver-, Ellington-, meg a Dear Ella-projektjei. Még mindig nem igazán tudunk mi afro-amerikaiak, mondja Bridgewater az identitásunkkal mit kezdeni, de Malira ellátogatva, kultúráját megismerve, zenészeivel dolgozva és összebarátkozva valamit magáról is megtanult, és ezt nagyon át akarja adni.
Éppen ezért nem is kezdett bele koncertjének legelején azonnal valami fergeteges szkettelésbe, mint egyébként szokta, hanem előbb - dobkísérettel - bemutatta zenekarát és később énekes partnereit. Állandó kísérőegyüttesét (zongora-bőgő-dob) kiegészítette négy afrikai muzsikussal, akik autentikus hangszereken játszottak, továbbá két mali énekessel. Már ekkor világos volt, hogy a díva ezúttal több szerepet is magára vállalt, nem csak a ragyogó kisugárzású show-woman-ét. A sikeres énekesnő olyan mélyen magába szívta az afrikai őshaza (valószínűsíthető, hogy egyes felmenői Maliból származnak) illatát, hogy közvetítésre, háziasszonyságra, bölcs intelmek elmesélésére és eléneklésére is vállalkozott. Bár egy Papagenára szabott, de tiszta fekete koktélruha-szerűséget öltött magára, ez sem akadályozta meg semmiben, szexepiljét kidomborítva tudott táncolni, még a hangszerszólók alatt is. Az Afro-Blue, a Footprints és a Compared to What képviselték a koncerten a jazz repertoárt, de erősen átsütve és megfűszerezve az őshaza ízeivel, azaz rengeteg ütőhangszerrel. A hangszerelés ezeknél és a több száz éves meg új mali daloknál is elképesztő igényességgel készült. Bridgewater ezeket nem feldolgozta, vagy interpretálta, hanem elsajátította és újjavarázsolta. Több mali énekre a duettekben soronként ad egy-egy választ, és ettől egészen új minőség születik. Saját szövegére és feldolgozására utalva a konferálásban így is hívja őket: a "válaszom" erre a dalra. Énekeltek a gyermekről (Children Go 'Round), az anyaságról (Mama Don't ever Go Away), a tökéletes férfiről (Oh My Love), a griot énekmondók és muzsikusok hagyományáról. De nem nyugodtak addig, amíg a közönséget a harmadik óra elején fel nem állították a Nemzeti Hangversenyterem széksorai között. Tomboló fogadtatás volt a válasz, zajosan ünnepelték Bridgewateréket. A produkció két célnak is tudott megfelelni egyszerre: szeretetre és tiszteletre intette hallgatóit, miközben táncra perdültek zenéjétől, és kevesen bánták, hogy most valamivel kevesebbet kaptunk a fantasztikusan improvizáló jazzművészből.
