A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült alkotás a nyár folyamán több Oscar-kvalifikáló fesztivál versenyprogramjában is szerepelt már, most pedig Ausztrália legrangosabb filmfesztiválja, az augusztus 2. és 19. között zajló Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál és a szeptemberi kanadai Calgary-i Nemzetközi Filmfesztivál is versenybe válogatta a filmet, mely az érzelmi kiszolgáltatottságról szól, több nézőpontból is bemutatva a témát. Mindkét szemle Oscar-kvalifikáló fesztivál, így az ott díjat nyerő alkotások jogosulttá válnak arra, hogy benevezzék őket a 2019-es Oscar-díjra.

 

A Sellők és Rinocéroszok című filmben a nyolcéves Tilda emlékképei elevenednek meg a saját cirkuszukat működtető családjáról. Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja: cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak.

 

?Engem nagyon érdekelnek az átváltozások és szeretek szürreális képekkel dolgozni. Ebben a filmben nagyon ki tudtam teljesedni. Rengeteg ötletem és rajzom volt, nagyon precízen kidolgoztam a metamorfózisokat, míg alkotótársaim, Gergely Dorka forgatókönyvíró és Dus Polett forgatókönyvíró-producer a racionalitás oldaláról közelítették meg a történetet és remek szerkezeti vázat alakítottak ki. Fontos volt számomra, hogy megjelenítsük az érzelmi dinamikák változását és azok szürreális ábrázolását. Ezért is olyan sűrű a film, és akkor lehet a legjobban élvezni, ha nem folyamatosan azon gondolkodsz, hogy mit látsz, hanem engeded magad érzelmileg sodródni vele? ? nyilatkozta a fim rendezője, Traub Viktória.

 

?A sellőségnek három életkora jelenik meg a filmben. A kislány még a szexuális érés előtt áll, belőle még bármi válhat, ő még csak a felnőttek szerelmi játszmáinak nézője és szenvedő alanya. Az anyuka a kisteljesedett sellő-lét, aki arra vágyik, hogy szeressék, és kizárólag a szexualitása által határozódik meg. A nagyinál már háttérbe szorult a szexuális orientáltság, neki már más jellegű emberi kapcsolatai vannak? ? mondta a rendező.

 

A Sellők és Rinocéroszok forgatókönyvét Gergely Dorka, Traub Viktória és Dus Polett írták, a zeneszerző Chris Allan Tod volt. A film vágói Bacskai Brigitta és Polecsák Lajos, sound designere Vadon Zoltán, producere Dus Polett.

 

A 15 perces animációs rövidfilm az elmúlt időszakban olyan fesztiválok versenyprogramjában szerepelt már, mint a csehországi Anifilm, a Zágrábi Animafest, a portugál Fest ? New Directors/New Films Festival, a bulgáriai In The Palace, a szlovákiai Fest Anca, az olasz La Guarimba Nemzetközi Filmfesztivál, a brazíliai Anima Mundi, a mexikó Guanajuato Nemzetközi Filmfesztivál és a franciaországi Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. A közeljövőben Kanadában az Ottawa Animációs Film Fesztiválon, Szentpétervárott a Message To Man International Film Festivalon, Angliában az Encounters Film and Animation Festivalon és Atlantában a Dragon Con rövidfilmfesztiválon szerepel majd a Sellők és Rinocéroszok, amelyet a szeptemberi katowicei Ars Independent versenyprogramjába is beválogattak.

A film a tervek szerint idén ősszel kerül hazai forgalmazásba.  

A rendezőről

Traub Viktória 2006-ban Erasmus-ösztöndíjjal tanult az ESAD animációs szakán, Portugáliában, majd 2008-ban a MOME animáció szakán végzett. Eső című rövidfilmje 2009-ben elnyerte a pozsonyi Early Melons Fesztivál fődíját, valamint a Szentpétervári Filmfesztivál The Best Figurative Decision Open díját. Vastojás című munkája 2015-ben a San Diegó-i Nemzetközi Gyermekfilmfesztiválon a Legjobb Animációs Rövidfilm díját kapta, a 4. Delhi Shorts Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a zsűri neki ítélte a Legjobb Animáció díját.