Az amerikai Bandaloop művészei táncoltak már felhőkarcolók tükörsima üvegfelületein, múzeumok falán, hatalmas hídpilléreken, 700 méter magas sziklákról elrugaszkodva a Yosemite Nemzeti Parkban, de táncra perdítették az extravagáns énekesnőt, Pinket is az American Music Awards díjátadó gáláján. A vertikális tánc úttörőjeként számon tartott együttes 2017 őszén egy Kálvin téri irodaház üvegfalán bemutatott táncelőadásával már bemutatkozott a magyar közönség előtt, jövőre pedig legújabb, Strings című előadásukkal érkeznek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

 

A produkciót a Londonban élő zeneszerzővel és DJ-vel, Gabriel Prokofievvel (Szergej Prokofjev orosz komponista unokájával) hozták létre, és az előadás egyik főszereplője maga a kötél, amely nemcsak a szó fizikai, hanem metaforikus értelmében is a kapcsolatok, az összetartozás, a szakítás, a megfékezés és a felszabadítás megjelenítője. A sok szempontból formabontónak ígérkező előadás helyszíne ez alkalommal a Müpa lesz.

A Bandaloop mellett a 2019-es BTF programjában olyan neves fellépők szerepelnek, mint Joseph Calleja, Jordi Savall, a Theater Basel Balettegyüttese, Snétberger Ferenc, Szokolay Balázs és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Soap&Skin, a Wigama Lekko, Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták, Kirill Gerstein és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar, Eric Whitacre, Ji, Kristjan Randalu és David Liebman, Judith Hill, valamint a GoGo Penguin.

A fesztivál a karácsonyt megelőző hetekre virtuális adventi kalendáriumot és nyereményjátékot indított: december 1-jétől a BTF hivatalos Facebook-oldalán minden nap kinyílik a digitális adventi naptár egy ablaka, amely egy-egy újabb fesztiválprogramot rejt majd. Azok, akik az ott található kérdésre helyesen válaszolnak, páros belépőt nyerhetnek az adott előadásra.

Forrás és fotók: müpa