A csonton található vonalak elrendezése arra utal, hogy szándékosan vésett jelekről, nem pedig az állat levágásakor keletkezett sérülésekről van szó.
Körülbelül 115–130 ezer éve egy Neander-völgyi ember különböző jeleket vésett egy medvecsontba egy lengyelországi barlangban. Az elsőre jelentéktelennek látszó 17 vonalka révén a maradvány Európa egyik legősibb szimbolikus, illetve a Neander-völgyi kultúrához kapcsolódó tárgya lett, amelyet ismerünk – számol be róla az IFLScience.
A szóban forgó mellső végtagot még az 1950-es években találták meg, és habár egy kihalt emberfaj fejlett kognitív képességeinek bizonyítékaként hivatkoztak rá, mélyrehatóan eddig nem vizsgálták meg. A mostani tanulmány szerzői a mikroszkópiai eljárások és a röntgensugaras tomográfia segítségével azonban végre közelebbről is szemügyre vehették az ősi leletet.
A véső személy gondolatmenete természetesen nem rekonstruálható pontosan, az azonban beszédes a kutatók szerint, hogy a csonton talált jelek egészen rendezettek: ez nem volt jellemző az állatok levágásából származó nyomokra. Az elrendezés egyértelműen a szándékoltság illúzióját kelti, így a vésés szimbolikus jellegére utal, valamint a Neander-völgyi ember fejlett kognitív és reflektív képességeiről árulkodik.
Nem sokkal később egy másik tanulmány is napvilágot látott a témában, amely a Neander-völgyiek medvevadászatának korai bizonyítékait elemzi. A szerzők több tucat medvecsontot vizsgáltak meg, melyeken gyakran az állatok levágására és megnyúzására utaló jelek találhatók – ekkoriban tehát húsukért és bundájukért öltek medvéket.
