Hiánypótló kiállításról számolt be Várkonyi Éva, aki Az alkoholmámortól a groteszk részegségen át a sokkoló üzenetekig című tárlatról írt. A HAB Andrássy úti kiállítótereiben látható képzőművészeti válogatás a klasszikus Dionüszosz-Bacchus kultusz ihlette művekkel indít szatírokkal, nimfákkal és puttókkal. A bor és mámor istene az ókortól napjainkig kedvenc témája a művészeknek, köztük a magyar Szinyei Merse Pálnak, de Picasso is ihletet kapott a bacchanáliától.
Bukta Imre és kortárs kollégái az alkoholfogyasztás klasszikus helyszínét, a kocsmát is képesek műalkotásként megfogalmazni. A tárlaton megjelenik a reklám, amely dicséri és ajánlja, és olyan művek is, melyek azt a stádiumot ábrázolják, amikor az alkohol már büntetés jutalom helyett.
Csak iszunk, és nem beszélünk
Thuróczy Szabolccsal készített interjút Gáti Katalin Teodóra Till Attila új filmje kapcsán. Tilla filmjeinek állandó szereplője egyrészt megállapítja a címben is idézett különös tényt, miszerint úgy néz ki a filmben Sanyiként, mint a román Johnny Depp, másrészt válaszol a mű címében feltett kérdésre – És mi van Tomival?
A színész élete egyik legfontosabb szerepének nevezte az ivásproblémákkal küzdő, középkorú Sanyi karakterét. Úgy véli, hogy a társadalom el akarja rejteni az alkoholizmussal kapcsolatos problémákat, az érintettek pedig bagatellizálni próbálják azt:
„Ezért érdemes a témával komplexitásában foglalkozni. Erőt adhat, megmutathatja, hogy van belőle kiút, és hogy a helyzet egyáltalán nem reménytelen” – szögezi le a színész.
Pintér Laura is filmes témához nyúlt, Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának utolsó darabjáról írt kritikát. Az Egy százalék indián sok szempontból ott veszi fel a fonalat, ahol az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap zárult. A szereplők újak, problémáik azonban ismerősek. Nem képesek meghallgatni egymást, hiteles párbeszédet kialakítani, a problémák megoldása helyett azok tartós fenmaradását érve el.
Megállni jó
Kocsis Katica Kondor Attila kiállításáról írva jobbfajta mámor ígér. Írásában segít értő közelségbe kerülni a kortárs festészet néha titokzatosnak tűnő jelrendszereihez. Beavat a műélvezet titkaiba és értelmébe, miközben megnyugtat: sokszor elég magunkba nézni, és érteni fogjuk, amit látunk. Arról is beszél, hogy a szemlélődés maga is gyönyör, egyfajta mámor, amely a befogadót és az alkotót is érintheti. Mert néha elég, ha csak vagyunk, vagy ahogy a cikkben fogalmaz:
„A legizgalmasabb e művek csendje. Csak állunk a képek előtt, amelyeken már minden megtörtént, de még semmi sem kezdődött el, a mozdulatlan tájakon megmerevednek a pillanatok, hiányok képződnek, tátongó ürességek, amelyeket saját emlékeinkkel töltünk fel. Meditációra és kontemplációra hívnak e festmények, amelyek lelassítanak, arra késztetnek, hogy megálljunk, vegyünk egy nagy levegőt, és elmerengjünk a léttel szembesülve.”
Zene és hallgatás
Poós Zoltán Balázs Fecó legendás zenekara, a Korál egy negyven évvel ezelőtt lemezét elemzi a tőle megszokott informatív személyességgel. Írásában megjelennek a rég távozott rockzenésszel folytatott saját beszélgetései éppúgy, mint a több évtizedes szakmai tudásra és a magyar popzene rajongó ismeretére alapozott tények és elemzések az album borítójának metaforikus üzenetétől a Prophet 5 új szintetizátorának műszaki leírásáig.
„A múló időt nem sikerült megállítania sem Diogenésznek, sem a kölyköknek, de a Korálnak néhány jól sikerült dallal sikerült lelassítani” – írja Poós Zoltán, aki, ha nem vigyáz, a magyar rocktörténelem lírikus dokumentátorává válhat.
A kilencvenedik életévébe lépett Frankl Péterrel, a világszerte elismert, Londonban élő Liszt-díjas magyar zongoraművésszel beszélgetett Albert Mária. Az interjúból az is kiderült, hogy miért nem hallhatja a közönség többé a művész játékát.
„Az utolsó koncertemet 2021 novemberében Budapesten adtam, és nagyon élveztem. A kiváló Kelemen Kvartettel játszottam César Franck és Brahms Zongoraötösét. Akkor már romlott a hallásom, ezért megkértem, hogy a próbákon bizonyos dolgokat játsszanak egy kicsit hangosabban. … ugyanezt a két darabot Kelemenékkel búcsúkoncertként Londonban is szeretném eljátszani. Másnap elkezdtem gyakorolni, mivel itthoni Mozart-koncertre készültem a Budapesti Vonósokkal. És először akkor észrevettem, hogy nem azt hallom, amit játszom. Rendkívül furcsa érzés volt.
Abban a pillanatban mindent lemondtam, a Wigmore-t is, és rögtön riasztottam Körner Tamást, hogy az összes magyarországi koncertem tárgytalan. Tanítást sem vállaltam többé. Hallókészülékkel nem lehet játszani.”
Margón az új irodalom
Kincses Krisztina írása az idei Margó Irodalmi Fesztiválhoz csinál kedvet. Azon túl, hogy elmeséli, mi is várható a Millenárison, néhány fontos hazai és külföldi kortárs irodalmi művet is ajánl.
Simon Márton Hideg pizza verseskötetével kezdi, melyhez Schwarcz Ádám, művésznevén Beton.Hofi írt fülszöveget. Goran Vojnović is szerepel listáján, A fügefa című regényének magyar kiadása kapcsán, amely az egykori Jugoszlávia hányattatott történetét mutatja be egyetlen család sorsán keresztül. Természetesen Závada Pál Pernye és fű című munkáját is ajánlja a fesztivál idei szereplői közül. A regény szereplői dokumentumfilmet forgatnak három kuláknak bélyegzett emberről, akiket gyújtogatás vádjával bíróság elé állítottak az ötvenes években.
A cikkben az ajánlott irodalomhoz tartozóként sorolja fel többek között Szederkényi Olga kriminálisan rendhagyó szakácskönyvét, Szabó T. Anna Vigasz című legújabb kötetét, Kemény István verses regényét és Kollár-Klemencz László Anyám tenyere című legújabb regényét is.
