Háy János: Ne higgye senki, hogy jól ismeri saját gyerekkorát

Mik azok, amik alakít(hat)ják a felnövésünket, hogyan alakul ki egyáltalán a felnőtt ember? – tette fel a kérdést Valuska László, a Margó irodalmi fesztivál főszervezője Háy János legújabb kötetének bemutatóján. A bevezető gondolatok körvonalazták A csokimikulásos lány című Háy-regény fókuszát: a gyermekkor időszakát, és az azzal járó küzdelmeket, nehézségeket.

A József Attila-díjas író különben nem először veszi elő a gyerekkor témáját, hiszen A bogyósgyümölcskertész fia és A gyerek című könyvei szintén intenzíven foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel. „Vannak azok az írói attitűdök, amikor valamilyen módon, de magadból választod a témát, tehát az életedhez közel álló témát választasz. Viszont azt is ugyanúgy ismerni kell. Ne higgye senki azt, hogy piszokul jól ismeri a saját gyerekkorát, kamaszkorát” – mondta a szerző.

Hogyan lehet mégis elkülöníteni a három könyv lényegi részét, ha mindhárom ugyanazt állítja fókuszpontjává? Azt már a Margó irodalmi fesztivál főszervezője is kiemelte, hogy Háy János mindhárom regényét az élete más-más időszakában írta – s bár a szövegek vezérfonala egy síkon mozog, más-más nézőpontból, írói világból látunk rá a történetekre. Amíg A bogyósgyümölcskertész fia című könyv készült, a saját kamasz gyerekeinek világát próbálta megérteni, A gyerek esetében viszont épp az foglalkoztatta jobban, milyen lehet egy bukástörténet, kiemelve azt is, hogy mennyire fontos, hogy az elbukó emberek nagyon nagy súlyokat cipelnek a vállukon, legtöbb esetben pedig éppen helyettünk teszik mindezt.

A csokimikulásos lány esetében viszont arra próbált hangsúlyt fektetni, hogy mi történik egy kamasszal a valóságban: „arra szerettem volna figyelni, hogyan alakul ki az apa-fiú kapcsolat az élet során; milyen az, amikor a szülők elveszítik a bizalmukat, a hitüket a gyerekükben, és ezzel az elveszett hittel mekkora terhet nyom(hat)nak rájuk. Őrült nagy elvárás az, amikor a gyerek nem tud eleget tenni. Ebben a furcsa hatalmi helyzetben az elveszett bizalom nem olyan, mint amikor a főnököd nem bízik benned, és ezért váltasz. Nincs másik apád vagy anyád. Az elveszett bizalom egy örökös, nagyon mély lelki sérelem, amit az ember cipel magával, akár egészen a felnőtt korába is átviszi őket.”

„Azt hiszem, ideje volna meghalni. Másoknak persze nem kell, mert mások mindig élnek, akkor is, ha az egyik pillanatban a másoknak tekintettek már meghaltak. Mindig maradnak mások.” (Háy János: A csokimikulásos lány)

A beszélgetés során többször is elhangzott az a gondolat, mely szerint bármennyire is küzdünk ellene, mindenkinek integrálódnia kell a felnőttek világába. A Háy-regény kezdőmondata viszont egy olyan erős hangütésben történik, ami akaratlanul is, de megalapozza az olvasmányélményünket.

A szerző kiemelten fontosnak tartja, hogy egy írónak jeleznie kell, hogy milyen szemléletű pozícióból kezd el dolgozni, hiszen minden irodalmi műben lényeges az, hogy az alkotó honnan néz rá a világra. Ehhez a fajta gondolkodásmódhoz tartozik az is – emelte ki Valuska László –, hogy Háy jellemző írói vonása, amikor a könyveiben megszünteti az olvasó és szöveg között azt a viszonyt, ami az eltávolítást célozza meg. Azáltal, hogy a szöveg megszólítja az olvasót, még beljebb kerülhetünk a történetbe. De miért lehet fontos ez a játék? – tette fel a kérdést az est moderátora.

„Amikor egy könyv megteremti a belső légkörét, neki is az a célja, hogy úgy szóljon az olvasóhoz, hogy bizalmi közelségben érezze a leírtakat. Amikor a szöveggel elkezdesz foglalkozni, valójában nem a szöveggel foglalkozol, hanem önmagaddal. A könyv is olyan, mint az, hogy én most kimondok egy gondolatot. Ez a gondolat nem attól válik gondolattá, hogy én egy részét kimondom, hanem attól, hogy a közönség fejében ez tovább fog pörögni. Elkezd élni, épülni, elkezd gazdagodni azzal a tapasztalati anyaggal, ami az ő fejükben van” – hangsúlyozta a szerző.

A csokimikulásos lány nemcsak a gyerekkorra, hanem a szülői határfeszegetésekre, illetve a szülői megfeleléskényszerre is rámutat. Hogyan működik ma egy család, milyen társadalmi elvárásokkal kell vagy hogyan tudjuk felnevelni gyerekeinket? A regény írója szerint a felnőttek lekötelezetteivé válnak a társadalomnak a hitel, a munka, keresetek révén. A társadalom pedig megadja az embereknek mindezt, de cserében azt várja el tőlünk, hogy rendes tagjai legyünk ennek a közösségnek: „azt kéri, hogy szolgáljuk ezt a vágykielégítő mechanizmust, és azt akarja, hogy a gyerekeinket is erre neveljük. És nincs más út.”

„A gyerekek a halálfélelem termékei”

– emelte ki Valuska László a könyv egyik kulcsgondolatát.

A kötetbemutató végéhez érve – és az idézett sorhoz kapcsolódva – Háy János arról is beszélt, hogy sokan természetesnek veszik azt, hogy a családalapítás az élet egyik alapvető célja. Szerinte ezzel együtt gyakran kialakul egyfajta versengés is a szülők között – mintha az ember saját státuszát, életének értékét akarná megerősíteni azzal, hogy ebben a szerepben sikeresebbnek mutatkozik másoknál. „Elkezdődik egy pozícióharc az életben, hogy lenyomjuk a többi gyerek szüleit, mert ha mi megdicsőülünk ebben a státuszunkban, akkor a mi életünk olyan, mintha kiemelkedne a sérülékeny és pusztulandó életek sorából.”