Veszett lovas - GINETTE LAURIN

 

- Soha nem gondoltam, hogy ez lesz a pályám. Több más társulatnál is táncoltam Montreálban, dolgoztam olyan koreográfussal, akinél sokat kellett improvizálni, és talán ez volt a motiváció ahhoz, hogy saját ötletekkel jöjjek elő. Először kisebb darabokat készítettem, aztán elkezdtem együtt dolgozni Daniel Léveillé-vel, mint művészeti vezető. Lévellillé Laurin Danse lett a társulat neve, majd ő távozott, én pedig átneveztem a csapatot O Vertigónak, alkalmaztam még néhány táncost és elkezdtem önállóan dolgozni velük.

 

 

- Két évet adtam magamnak, hogy kezdjek a társulattal valamit, és most itt vagyok, még mindig létezik az O Vertigo, sőt, rendesen működik. Élvezem a koreográfiai munkát a táncosokkal és azt, hogy megoszthatom az ötleteimet egy csapattal, kutathatom, és fejleszthetem a táncművészetet.

Kanadában kevés koreográfusnak van klasszikus alapképzettsége, olyan, mint például a balett, inkább a modern tánc van jelen, és ebből előbb-utóbb minden alkotónak kialakul valamiféle saját stílusa. Az enyém igen dinamikus verzió, mivel alapvetően tornász voltam, ezért neveztem el a társulatot Vertigónak, mert franciául a lovak egyfajta idegbetegségét jelenti ez, amitől furcsa mozgásokat végeznek. Mondjuk, hogy ennyi a koreográfiám lényege.

 

 

- Egyszerű a magyarázat: rengeteg művészeti társaságot hívtak akkoriban Vertigónak, még egy nagy lemezcéget is, és megkülönböztetésként használtam az O betűt. Egyébként meg eléggé latinoknak számítunk Montreálban.

 

 

- Szeretem, ha egymásra rakódnak a dolgok, ha sok az akció és ha úgy lehet nézni a mozgást, mint egy képes könyvet, ami alapján magadtól össze tudod rakni a történetet. Gyakran alkalmazok videót, vagy különös színházi helyzetekbe hozom a táncosokat. Dráma van, de lineáris történet nincs.

 

 

- Talán egy elmegyógyintézetről, vagy csak a saját identitásukba zárkózott emberekről, a törékenységről, amelyet a kontroll, az egyensúly elvesztése idéz elő pszichológiai és fizikai szinten is. Amikor elkészítettük az előadást, három évig turnéztunk vele a világban Ázsiától, Dél-Amerikán át Európáig, és mindenhol teljesen eltérően értelmezték. Amikor Izraelben adtuk elő, teljesen érthető módon a holokausztra asszociáltak az emberek. A darab lényege mégis az erőszak, konkrétan egy Quebecben történt mészárlás ihlette, amelynek során egy férfi megölt tizennégy egyetemista lányt, látszólag minden ok nélkül. Ilyen esetek a mai napig történnek nálunk és Amerikában is, ez mindenkit foglalkoztat, mindenkit zavar.

 

 

- Úgy érzem, hogy bölcsebb vagyok, ahogy öregszem; egyre mélyebbre tudok menni. Korábban a nyelv megtalálásával voltam elfoglalva, most inkább mondani szeretnék valamit azzal a nyelvvel, és talán társadalmilag elkötelezettebbek a darabjaim.

 

 

- Fontos, hogy jó fizikai erőnlétük és erős egyéniségük legyen. Képesnek kell lenniük a színészi játékra és szükséges, hogy el tudjam fogni a karakterüket a próbák során, hiszen együtt kell alkotnunk egy idő után. Az tény, hogy a táncosok rövidebb ideig tudnak aktívak lenni, csak egyikük van még velünk már az eredeti társulatból. Jelenleg kilencen vannak színpadon.  

A zene elengedhetetlen, a Fehér szoba most új, a darabra komponált zenével megy, ahogy a fény is frissült. Csak a jelmezek az eredetiek, aki készítette, tíz éve meghalt, így az ő emléke is a darab része. Láthatod, hogy több okom is van szeretni ezt a darabot, bár számosat készítettem ezután is. Talán a legközelebb áll a nyelvezetemhez, és a világlátásomhoz is.

 

 

- Igen, de nem minden munkámban van benne, mert néha túlbonyolítja a dolgokat, de van, amikor szükségem van rá, mert segít belemenni a részletekbe, vagy kiemelni dolgokat. Készítek filmeket, táncfilmeket is, hogy közelebb tudjam hozni az emberi testet, megmutathassam a részleteket, intimebb viszonyba kerülhessenek a nézők a táncosokkal. Különféle művészeti adókon vetítik is ezeket. A Fehér szobából is készül a film.