Viccnek is - VESZETTSÉG

A Horrorra akadva című filmparódia egyik emblematikus jelenete volt, amikor az álarcos gyilkos a szőke bombázót üldözte egy ház kertjében, s a lány egyszer csak egy táblához ért: jobbra ? biztonság, balra ? biztos halál. A riadt delikvens egy kis habozás után balra fordult, és felrohant a ház padlására, sarokba szorítva magát, ahogy az már a gyengébb horrorokban lenni szokott. Ilyen paródiának a Veszettség is megtenné, ha lenne legalább egy egészen kicsike humora. Mert akkor egész jól el lehetne szórakozni azon, hogyan találja ki sorra a két rendező, Aharon Keshales és Navot Papushado a világ leghiteltelenebb és nevetségesebb haláleseteit, mintha az lett volna a feladat, hogy a film végére mindenki öljön meg valakit még akkor is, ha az adott szituációban ez szinte lehetetlennek tűnik.

Pedig a huszonegyedik században egy slashertől az ember csak annyit vár el, hogy lehetőleg minél ijesztőbb legyen, minél jobban építsen a suspense-re, és kerülje a hihetetlen véletleneket (pont akkor nem indul a kocsi, amikor nagyon kéne) meg az égbekiáltó hiteltelenségeket (?A környéken szabadon mászkál egy őrült gyilkos? Szerintem ne hívjuk a rendőrséget, hanem próbáljuk inkább mi megkeresni az erdőben, úgyis olyan szép sötét ez a mai éjszaka!?). Ez nem sok, de a rendezőpárosnak bőven meghaladta a képességeit. A film ? ami egyébként valójában nem is slasher, már csak azért sem, mert végül épp az őrült gyilkos lesz az egyetlen, aki nem öl meg senkit ? olyan lassú és ritmustalan, hogy feszültségnek még a nyomai sem fedezhetőek fel benne, emellett pedig olyannyira nem törekszik a hitelességre, hogy valóban felmerül, esetleg nem paródiát látunk-e. Persze lehetséges, hogy én nem vagyok eléggé tisztában a műfajokkal, de érzésem szerint attól, hogy egy film rettenetesen rossz, még nem válik automatikusan paródiává, csak egy úgynevezett rettenetesen rossz filmmé ? ha ez nem így van, akkor ez a kritika egy szonettkoszorú-paródia, amennyiben annak biztosan pocsék.

Alighanem fel kellene idézni egy-két jelenetet, hogy látatlanban is elképzelhető legyen ez az eszetlen életszerűtlenség, csakhogy a Veszettség esetében a legjobb szemléltető eszköz az lenne, ha itt szerepelhetne az egész forgatókönyv, erre azonban terjedelmi okokból nincs lehetőség. Mindenesetre az alapvető marhaságoktól kezdve ? pont akkor nincs térerő/nem indul a motor, amikor kéne ? megvan itt minden, ami elképzelhető, plusz még az is, ami nem. Például amikor már igazán nincs mit kitalálni, akkor a szereplők észreveszik, hogy véletlenül pont egy aknamezőn sétálnak (oké, Izraelben ez azért egy fokkal hétköznapibb dolog), és hogy, hogy nem, valaki hamar rá is lép egyre. Vagy amikor a rendezők szóltak a színészeknek, hogy ?srácok, ne már, hogy a ti karaktereitek még életben vannak?, két jó barát egyszerűen agyonveri egymást (jó, az egyikük csak félig jár sikerrel). És akkor az olyan lélektani finomságokról még nem is beszéltünk, hogy vajon valóban az-e a legvalószínűbb válasz a zaklatottnak tűnő férj telefonos segélykérésére, miszerint ?találtam egy eszméletlen nőt az erdőben?, hogy ?és ezt be is kéne vennem??. De tényleg felesleges tovább sorolni, inkább majd szólok, ha eszembe jut valami, ami legalább félig-meddig hiteles volt.

Azért valamit mégis tudott a film. Nekem például pusztán attól, hogy néztem, megfájdult a fejem ? ez pedig máris nagyobb elért változás egy néző életében, mint amire az elmúlt évtized összes ezoterikus tévéjének távgyógyító guruja képes volt.