November 3-án és 4-én a Trafóba látogat egy belga színházi portré az anyatermészet fékezhetetlen erejével birkózó emberiségről.

A Vasárnap élénk, költői vizualitással, bábokkal és tárgymanipulációval mesél egy családról, akik valahol a – talán nem is olyan távoli – jövőben egy meghitt hétvégi napot készülnek együtt tölteni, ám hirtelen olyan viharos szél támad, amibe a falak is beleremegnek, szakadni kezd az eső, és mindez még csak a kezdete a körülöttük kibontakozó égiháborúnak. A szereplők az éghajlati káosz minden csapása ellenére bizarr makacssággal igyekeznek zavartalanul folytatni meghitt családi összejövetelüket, a közönség pedig ezen az egyszerre szellemes és tragikus abszurdumon át szemlélheti korunk viszonyát a klímakatasztrófával.

Az előadás a belga Focus és Chaliwaté színtársulatok együttműködésében jött létre. A két alkotócsoport összhangját azonos esztétikai gondolkodásuk és színházi nyelvük, illetve a szokatlan színházi formák iránti közös elköteleződésük alapozta meg. Európai turnéján a Vasárnap számos díjat besöpört – többek közt a Maeterlinck-díjat is elnyerte a legjobb művészi és technikai kivitelezés kategóriákban.

Az álomszerű fikció és a tényszerű valóság határán egyensúlyozó darab az emberi természet leleményességét és makacsságát veszi górcső alá – az emberiség azt a végtelennek tűnő érzelmi és fizikai eszköztárát, amellyel igyekszik megőrizni mindennapi szokásait, háborítatlan közérzetét,  hogy akár az ökológiai összeomlás fenyegető veszélye ellenére is fenntarthassa a normalitás érzetét.

Nyitókép: Tristan Galand & Atelier Design