Nyitrai Zsolt úgy vezette fel a képsorokat, hogy a népzene, a népi kultúra, a néptánc, valamint a hagyományokon alapuló mesterségek továbbélése, a kézművesség azért fontos, mert „így tudtunk megmaradni magyarnak”, és ez a záloga a hosszú távú megmaradásnak is.

Fekete Péter arról beszélt, a Csoóri Programnak és a Páva programsorozatnak köszönhetően sokkal erősebb a mai fiatalok hajlama például a néptáncra vagy a táncházba járásra. Úgy fogalmazott, ez nagy boldogság számára, mivel a szakemberek hosszú évtizedes munkája most beérni látszik.

Pál István „Szalonna” azt mondta, amikor nem volt támogatása ennek a kultúrának, akkor is összekapaszkodtak és együtt folytatták. Most, amikor támogatás is párosul a „szív-lélek” mellé, látni, hogy pillanatok alatt alakulnak új csoportok.

Hozzátette, azok a szakmákat, amelyek lassan feledésbe merülnek, mint a cipész, ruhafestő vagy népi hangszerkészítő, újra elkezdték a fiatalok tanulni. „Ez az, amitől a mi identitásunk a legerősebb, hogy van valamink, ami nincs másnak, és ez a népművészetünk, ez a kultúránk, ez a hagyományunk.”

Csík János kijelentette, minden generációnak szüksége van arra, hogy büszke lehessen erre. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a hagyományokat. A zenész arról is beszélt, hogy a hagyományőrzés, illetve a népművészettel foglalkozás szerencsére a támogatott kategóriába tartozik.