Tíz bemutatót tart a következő évadban a Nemzeti Színház. Szeptemberben Alekszandar Popovszki A Mester és Margarita rendezésével indul a premierek sora, ősszel pedig lesz Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

Vidnyánszky Attila vezérigazgató az évadhirdető sajtótájékoztatón elmondta: „Bonyolult, összetett időszakon vagyunk túl színháztörténeti szempontból is. Veszteségekkel teli másfél év van mögöttünk. Az egyetemes színház- és filmművészet nagy vesztesége, hogy elment Törőcsik Mari. A színésznő kérésének megfelelően szeptember 21-én, a MITEM keretein belül egy emlékestet szervez Bérczes László. A Rómeó és Júlia bemutatója a héten a negyedik meghirdetett dátumon valósulhat meg. Mi azon színházak közé tartozunk, amelyek úgy döntöttek, a pandémia idején is dolgozni fognak.”

Három tévéfilmszerű feldolgozást valósítottak meg az elmúlt hónapokban,

és a Nemzeti Színházban készült a Déryné ifjasszony bemutatója is, de „nézők nélkül nem ér az egész semmit”. A vezérigazgató hozzátette: nyári fesztiválokon is jelen lesz a színház, ezek közül a Csíksomlyói passió debreceni előadását emelte ki.

„Van olyan előadás, amit majdnem két éve nem játszottunk, az évad egy része a felújításokkal telik majd, mégsem átmeneti évadot szervezünk, teljes kínálattal állunk a nézők elé. A Nemzeti Színházhoz méltó évadot terveztünk: a külföldi rendezők sora ambiciózus lista, amely a világ bármelyik színházának évadhirdetésén megállná a helyét” – vélte.

Szeptemberben megtartják a Madách Nemzetközi Színházi
Találkozót, amelyen Robert Wilson is részt vesz majd.

Az évad első bemutatója Bulgakov A Mester és Margaritája lesz,

amit Alekszandar Popovszki állít színpadra. Barta Ágnes, az előadás egyik színésze elmondta: „Nagyon termékeny próbafolyamat van mögöttünk, nagyon ki voltunk éhezve egymás társaságára, a közös játékra, Popovszki rendkívül inspiráló csapattal érkezett. Lépésről lépésre igyekeztünk rétegezni az előadást, és szerintem ez jól sikerült.”

Szabó Magda Az ajtó című regényét Szabó K. István adaptálta színpadra Udvaros Dorottyával Emerenc szerepében. „Minél többet játszik az ember, annál jobban érzi, hogy mit nem tud még” – jegyezte meg a színésznő. „A legfőbb kérdés, hogy mit ragadunk ki ebből a fantasztikus regényből, mindig ott a kétely, hogy jól döntöttünk-e. Szabó K. István letett elénk egy ajánlatot, egy adaptációt, de ahogyan dolgozunk az anyaggal, mindig kicsit alakul. Emerenc furcsa, kemény, szikár nő, még küzdök a karakterrel. Mindig úgy kezdek el egy figurával dolgozni, hogy keresek egy-két közös pontot. Emerencben az az egyik, hogy minden fájdalomban képes meglátni valamit, ami reményteli, amibe kapaszkodni lehet.”

Hobo Vadászatát Vidnyánszky Attila a
beregszászi társulattal már háromszor színpadra vitte, és két filmforgatókönyvet
írtak hozzá. „Együtt élek ezzel az anyaggal. Sokunk ifjúkorának meghatározó
albuma volt, a készülő filmforgatókönyvet ültetjük most át a színpadra” –
fogalmazott a rendező. Hobo felidézte: „1984-ben Szikora János rendezett belőle
egy koncertet az Arénában. Akkoriban még Brezsnyev is vadászott, nem is
értettem, hogy kerülhetett színpadra. A szöveget a Kopaszkutya lemez
betiltása miatt maga Aczél György cenzúrázta.”

Dosztojevszkij Ördögök című művét Nyikolaj Roscsin állítja színpadra, aki már járt a MITEM-en Budapesten. Berettyán Nándor, az előadás színésze arról beszélt, hogy Dosztojevszkij mindig azt a kérdést vizsgálja, hogyan sodródik az egyén a kárhozat és az üdvözülés között.

Vidnyánszky Attila még egy előadást rendez az évadban: Józsa Péter Pál Agon című munkáját. „Eredetileg A liberalizmus diszkrét bája című előadást akartam megrendezni Dante Isteni színjátékának és Petronius Satyrikonjának a motívumait és gondolatait felhasználva, ebben az aktuális politikai viszonyokra való reagálás is benne lett volna, de a pandémia által felforgatott, megrendült életünkben sokkal inkább az emberiség nagy, alapvető kérdéseinek elmélyült felvetéseire van szükség.” A rendező szerint erre Józsa Péter Pál műve kiválóan alkalmas, „visszatérünk kicsit a színjátszás gyökereihez”.

A Nemzeti Színház repertoárjába kerül Csiky Gergely Buborékok című vígjátéka

a kaposvári színház előadásában, amelyet a felújított épület újranyitására rendezett Vidnyánszky Attila. Ismét a társulattal dolgozik majd Eirik Stubø, a stockholmi Dramaten igazgatója, Tenessee Williams Üvegfigurák című drámáját rendezi.

Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabjában – a főiskolai évek után először – játszik együtt Piros Ildikó és Blaskó Péter. A vendégként játszó Piros Ildikó arról beszélt, hogy bár többször gondolta, hogy kicsit visszavonul, ez egy olyan pálya, amit nem lehet otthagyni, különösen, ha az ember már négyévesen színpadon állt.

A Bakkhánsnőket Theodoros Terzopoulos – a Színházi Olimpia alapítója – állítja színpadra. Lope de Vega A kertész kutyája című komédiáját Ignacio García rendezi.

Nyitókép: Szász Júlia és Hercegh Péter a Rómeó és Júliában. Fotó: Eöri Szabó Zsolt