Vígan indul az év a Szegedi Nemzeti Színházban

Egyéb

Vígoperával kezdte a 2024-es évet a Szegedi Nemzeti Színház: megkezdődött A csengő és a Rita próbafolyamata. Gaetano Donizetti két egyfelvonásos vígoperáját a Kisszínházban láthatja a közönség február 16-tól Tárnoki Márk rendezésében.

Barnák László főigazgató kiemelte, az eddigi hagyományt folytatva ezzel a produkcióval ismét mindkét játszóhelyén kínál előadást az operakedvelőknek a Szegedi Nemzeti Színház. A csengő és a Rita komoly feladatokat biztosít az operatagozat számára, az énekkar tagjai közül többen szólószerepeket énekelnek, valamint Szegeden ismert és szeretett művészekkel, Cseh Antallal és Kősöri Andrással egészül ki a társulat.

„Ambiciózus vállalkozás veszi kezdetét, hiszen vígjátékot színpadra állítani az egyik legnehezebb feladat. A célunk a nevettetés, amihez sok minden szükséges: az énekesek tehetsége, hangi kvalitásai adottak, de a színészi vénájukat is erősítenünk kell, mert a játékosság adja az előadás humorát” – fogalmazott a rendező, Tárnoki Márk.

A készülő produkció az olasz színjátszás hagyományait követi, azaz harsány előadásmódra, pátosz nélküli, vággyal teli, földközeli alakokra és vaskos poénokra, önfeledt nevetésre számíthatnak a nézők. Slárku Anett és Molnár Anna díszletei, illetve jelmezei mindkét darab esetében saját stilizált világot alkotnak, amelyekben nagy hangsúly van a színeken, mai elemekből táplálkoznak és kiemelik a szereplők tulajdonságait.

Dobszay Péter zeneigazgató megerősítette, hogy valóban nagy feladat vár minden közreműködőre. Blum Tamás zseniális fordítása segít a humor átadásában, de a produkció megköveteli az előadói virtuozitást is.

Részletek a Szegedi Nemzeti Színház oldalán találhatók.