Viggo Mortensen AFP.jpg

Viggo Mortensent is díjazzák Karlovy Varyban

Viggo Mortensen amerikai színész és rendező lesz az idei nemzetközi filmfesztivál egyik legnevesebb díszvendége Karlovy Varyban.

Az idei, 58. nemzetközi filmszemle, amely Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválja, június 28-án, pénteken kezdődik, és július 8-án, szombaton ünnepélyes díjkiosztással ér véget. Az amerikai filmsztár a rendezvény nyitónapján átveszi a fesztiválelnök díját, majd az ünnepség résztvevői megtekinthetik az Egészen a világ végére című alkotást, amelynek forgatókönyvét Viggo Mortensen írta, ő a rendezője, és a főszerepet is ő alakítja.

A dán származású amerikai színész legismertebb alakítása Aragorn megszemélyesítése volt a Peter Jackson rendezte A Gyűrűk Ura-filmekben. Viggo Mortensent, aki egyébként több verseskötet szerzője is, korábban Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték. Az Ez a mi világunk című amerikai film, amelyben Viggo Mortensen szerepelt, 2016-ban Karlovy Varyban elnyerte a nézők díját.

A díjkiosztó gálán Clive Owen, az Arany Glóbusz díjas brit színész is megkapja a cseh fesztiválelnök díját. Díjazott lesz még Daniel Brühl német színész, aki a Wolfgang Becker rendezte Good bye, Lenin! című alkotásban játszott szerepével vívott ki magának népszerűséget. A cseh filmesek közül Ivan Trojan színészt fogja díjazni a fesztivál szervezőbizottsága.

A versenyszekciókban, illetve a rendkívüli bemutatók elnevezésű szekcióban idén összesen 32 olyan alkotást vetítenek, amelyeknek ez lesz a nemzeti, illetve nemzetközi premiere.

A fesztivál programja szerint a fődíjért száll versenybe Iveta Grófová pozsonyi rendező Emma és a halálfejes lepke című, szlovák–cseh együttműködésben készült filmje, amelyben az egyik főszerepet Borbély Alexandra magyar színésznő alakítja.

A versenyfilmeket elbíráló zsűri elnöke Geoffrey Rush Oscar-díjas ausztráliai színész lesz. A művész két éve kapott életműdíjas Kristályglóbuszt Karlovy Varyban. Zsűritag lesz Patricia Clarkson amerikai színésznő és Reisz Gábor magyar rendező is.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Hamarosan újra az olasz filmeké lesz a főszerep több magyar moziban

November 6-án a napjainkban, Szicíliában játszódó az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval.

Hírmozaik – október 30.

Spanyol sztárrendezővel állítják színpadra a Carment az Operaházban, Budapestre jött a magyar származású Harry Houdini egyetlen élő leszármazottja, telt ház előtt mutatták be munkáikat a METU divat- és textiltervezői – hírösszefoglalónk.