Fesztiváltörténet

A történelem első jelentős nemzetközi filmfesztiválját, a velenceit 1932-ben rendezték meg Mussolini védnöksége alatt. Ekkor hivatalosan még nem adtak ki díjat, ám később, 1954-ben már odaítélték az Arany Oroszlánt (Leone d?Oro): az első ilyen elismerést Renato Castellani Rómeó és Júlia című alkotása érdemelte ki. A fesztivál fődíját kezdetben Velencei Nemzetközi Nagydíjnak, majd 1934 és 1942 között ? nem meglepő módon ? Mussolini Kupának nevezték, és csak évekkel később kapta meg mai nevét. Ez a nagydíj, vagyis az Arany Oroszlán a legjobbnak ítélt filmnek jár, ugyanakkor természetesen számos elismerést kiosztanak még, többek között az Ezüst Oroszlánt, mellyel a legjobb filmrendezőt jutalmazzák, valamint a zsűri különdíját is. A filmek és a rendezés mellett a színészi alakításokat is díjazzák: a Volpi Kupa a legjobb színésznek és színésznőnek jár és mostanáig olyan művészek érdemelték ki, mint Bette Davis, Isabelle Huppert, Juliette Binoche, Julianne Moore, Helen Mirren, Jean Gabin, Gérard Depardieu, valamint Brad Pitt. Mindezek mellett elismerik még a legjobb fiatal színészt vagy színésznőt a világhírű olasz színész, Marcello Mastroianni nevét viselő kitüntetéssel, valamint a legjobb operatőrt és a legjobb forgatókönyvet az Arany Osella-díjjal. A fesztivál 2002-ben új díjjal gazdagodott: a San Marco-díjat a legjobb film kapja a ?controcorrente? (ellenáramlat, vagyis nem mainstream film) szekcióban. Továbbá kitüntetik a legjobb rövidfilmet is ? e szekció számunkra különösen érdekes, hiszen a kisfilmek programjában az idők során több magyar alkotás, köztük Nemes Jeles László Türelem című filmje is szerepelt.


leone_d_oro_600x400.png
Az Arany OroszlánFotó: labiennale.org

 

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál már a kezdetektől fogva a világ egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb filmes eseménye, melynek keretében évről évre a legnívósabb alkotásokat tekintheti meg a közönség. Persze ezt könnyedén elmondhatjuk a többi ?A? kategóriás filmszemléről, tehát például a Cannes-i és a Berlini fesztiválról is, de azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tengerentúltól Európáig mindenki visszafojtott lélegzetvétellel várja az augusztus végét és a velencei biennálé keretében megrendezendő filmes eseményt. Ennek oka talán épp abban rejlik, amiért sokan nem kimondottan kedvelik a fesztivált: itt ugyanis a lehető legnagyobb mértékben képviseltetik magukat a mainstream alkotások, vagyis a közönségfilmek. A szervezők szavait olvasva azonban egy percig sem kételkedünk abban, hogy ezzel semmi baj sincs: ?A fesztivál célja a nemzetközi filmkészítés minden formájának, a művészetnek, a szórakoztatásnak és az iparnak a szabadság és a párbeszéd szellemében történő megismertetése, és a nemzetközi mozi különböző aspektusainak előmozdítása.?.

 

Magyarok a fesztiválon

Ha magyar vonatkozást keresünk, először Enyedi Ildikó neve jut eszünkbe, hiszen a Testről és lélekről rendezője idén meghívást kapott a fesztivál zsűrijébe, amelynek 2002-ben is volt magyar tagja Kovács László operatőr személyében. De ha már itt tartunk: Enyedi Ildikó nem 2017-ben jár először a fesztiválon, a Bűvös vadász című alkotása 1994-ben bekerült a versenyprogramba, így a rendezőnő számára már otthonos terep a velencei vörös szőnyeg.


2cea3f47dc1ed4b129dbe1546d8aee05_en_duva_satt2_600x337.png
Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésrőlFotó: moviezine.com

 

Velencében ugyan általában nagyságrendekkel kevesebb magyar alkotás szerepel, mint a többi nemzetközi filmszemlén, ettől függetlenül viszont bőven van okunk büszkélkedni. Korda Zoltán Robert J. Flaherty-vel az oldalán vehette át 1937-ben a legjobb rendezőnek járó elismerést az Elefántfiúért, Péterffy Zsófia a Kalózok szeretője című alkotásért kapta meg az 59. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb európai rövidfilmjéért odaítélt díját, Nemes Gyula Egyetleneim című vígjátéka is versenyzett 2006-ban a legjobb elsőfilmnek járó díjért, Nemes Jeles László Türelem című kisfilmje 2007-ben bekerült a legjobb rövidfilmek versenyszekciójába, 2014-ben pedig a svéd Roy Andersson Pálos Gergely magyar operatőrrel készült filmje, az Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről kapta a fesztivál nagydíját.

 

Mi vár minket idén? ? avagy kié lesz az Arany Oroszlán?

A 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke Anette Benning színésznő, tagjai között pedig Enyedi Ildikó mellett olyan neveket találunk, mint Michel Franco producer, rendező, forgatókönyvíró, Rebecca Hall brit színésznő, Anna Mouglalis színésznő, David Stratton filmkritikus, Jasmine Trinca színésznő, valamint Edgar Wright angol rendező és forgatókönyvíró.


sala_grande_600x400.png
Fotó: labiennale.org

 

A fesztivált George Clooney rendezése, a Suburbicon nyitja augusztus 30-án, szeptember 9-éig pedig az idei filmtermés legjavából válogathat mind a zsűri, mind a közönség. Nézzük is, kik szállnak versenybe az Arany Oroszlánért!

 

Al Weiwei: HUMAN FLOW

Darren Aronofsky: MOTHER!

George Clooney: SUBURBICON

Guillermo del Toro: THE SHAPE OF WATER

Ziad Doueiri: THE INSULT

Robert Guédiguian: LA VILLA

Andrew Haigh: LEAN ON PETE

Abdellatif Kechiche: MEKTOUB, MY LOVE: CANTO UNO

Kore-eda Hirokazu: SANDOME NO SATSUJIN (THE THIRD MURDER)

Xavier Legrand: JUSQU?? LA GARDE (CUSTODY)

Manetti Bros.: AMMORE E MALAVITA

Samuel Maoz: FOXTROT

Martin McDonagh: THREE BILLBOARDS OUTSIDE EBBING, MISSOURI

Andrea Pallaoro: HANNAH

Alexander Payne: DOWNSIZING

Vivian Qu: JIA NIAN HUA (ANGELS WEAR WHITE)

Sebastiano Riso: UNA FAMIGLIA

Paul Schrader: FIRST REFORMED

Warwick Thornton: SWEET COUNTRY

Paolo Virz?: THE LEISURE SEEKER

Frederick Wiseman: EX LIBRIS ? THE NEW YORK PUBLIC LIBRARY

 

A listán szereplő alkotások most még ismeretlennek tűnnek, hamarosan azonban legtöbbjükkel találkozni fogunk a mozikban. Legkorábban talán a mother! című filmmel, a Fekete hattyú rendezőjének legújabb dobásával, mely az augusztus 30. és szeptember 9. között zajló Velencei Nemzetközi filmfesztiválon debütál. Vagyis a világ egyik legnépszerűbb filmszemléjén, mely igen színes ? a közönségfilmtől a szerzői filmig terjedő ? kínálatot vonultat fel, és melynek keretében átadják a díjat, amely egykor Mussolini nevét viselte.

 

Készítette: Tóth Eszter

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/labiennale.org/Wikipédia