A világhírű zongoraművész

Cziffra György cigányzenész családból származott. Édesapja, id. Cziffra György cimbalmos volt, játszott számos kávézóban, színházban, és az első világháború előtt Párizsban is. Az ifjú Cziffra zongoratehetsége korán megmutatkozott, miután rengeteget gyakorolt Jolán nővére zongoráján. Apja is segítette előrehaladását, de gyakorlásai csupán saját rögtönzései voltak. Dohnányi Ernő segítségével, nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, ahol Dohnányi mellett Weiner Leó, Ferenczi György és Kéry Szabó Imre voltak a tanárai. A Zeneakadémián el kellett kezdenie a rendszeres munkát, ??meg kellett tanulnom a mesterséget, meg kellett tanulnom a zeneművek megismerését és felismerését? ? írta. Tizenhárom évesen, csodagyerekként már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai is sikeresek voltak. Ám hiába volt ragyogó tehetség, az előkelő művészvilág nehezen fogadta be. Hogy családját eltartsa, 1933-tól lokálokban lépett fel, de 1934-ből fennmaradt egy filmfelvétel egy hangversenyéről, ahol Schubertet játszott.

Korán nősült, felesége egy egyiptomi származású lány volt. Fia születése előtt, 1942-ben behívták katonának. Szovjet fogságba került, ahonnan többször megszökött és csak 1946 szeptemberében tért haza. Visszatérését követően folytatta tanulmányait Ferenczinél, egyidejűleg ismét a pesti éjszakák virtuóza lett. Bárokban muzsikált, a pesti művész- és sportolóvilág pedig lokálról lokálra követte. Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel ?zongoracsodának? nevezte. Feleségével és kisfiával együtt 1950-ben megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. Három év után szabadult, és bár kezei a durva munkát megsínylették, újra a zongorázással próbálkozott ? ismét a pesti éjszakában, ám 1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. ?A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva? ? írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.

A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva családjával elhagyta Magyarországot. Először egy ausztriai táborba kerültek, de három nap múlva kikerültek onnan, és Cziffra a bécsi Brahms Saal színpadán adott fergeteges sikerű zongorahangversenyt, amelyről még a The New Yorkerben is írtak. Az év végén Franciaországba hívták. Már első párizsi hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. A Théâtre du Châtelet közönségének tartott koncert után olyan világhírű művészek tették tiszteletüket öltözőjében, mint Marcel Dupré orgonaművész, Marguerite Long zongoraművész és Arthur Honegger zeneszerző. Párizson kívül óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain. Charles de Gaulle meghívta az Élysée palotába, és ezután megkapta a francia állampolgárságot.

André Malraux író, akkor kulturális miniszter javaslatára Senlisben telepedtek le feleségével, ahol Cziffra György 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu elnevezésű zenei fesztivált, megvásárolta és felújította a rendkívül rossz állapotban lévő senlisi Saint Frambourg-kápolnát, ahol koncertek sorát adta, emellett pedig képzőművészeti kiállításoknak is helyet adott benne. Később létrehozta a Cziffra-alapítványt (Foundation Cziffra), amely fiatal zenészek és képzőművészek támogatását tűzte ki céljául. Fia, ifj. Cziffra György neves karmester lett, akivel számos nagysikerű közös hangversenyt adott. Az ifjú György 1981-ben egy lakástűzben vesztette életét. Korai halálát apja nehezen viselte, emiatt zenekarral többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, majd 72 éves korában egy Párizs környéki klinikán szívroham következtében elhunyt.

Cziffra György zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Játékát kontrapunktikus (olyan többszólamú zeneszerzési mód, melyben a szólamok önálló dallamokat képeznek ? a szerk.) tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei, valamint francia barokk szerzők ? mint például Couperin, Rameau, Lully ? darabjai szerepeltek, de a francia 20. századi szerzők, többek között Ravel, Debussy és Franck műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel adta elő saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait. Magyarországon 1956-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1993-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozták neki. Franciaországban ? szintén 1993-ban ? megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát.

Forrás: Wikipédia

Fotó: recorder.blog.hu