fbpx

Világjáró művészek Chilétől Helsinkiig a Müpa ünnepváró műsorán

A Helsinki Barokk Zenekar egy szinte ismeretlen Schubert-operát mutat be, az Észt Filharmónia Kamarakórusa Grammy-díjas karmesterrel északi ritkaságokból összeállított repertoárral nyitja az adventi időszakot, a chilei vendégek pedig latin-amerikai virtussal hirdetik a középkori európai zenék méltatlanul elfeledett sokszínűségét.

November 17-én a Helsinki Barokk Zenekar jóvoltából egy olyan Schubert-operával ismerkedhetünk meg, amely a zenetörténeti archívumok tanúsága szerint valószínűleg első alkalommal szólal meg hazánkban. A zeneszerző kísérletei közül kiemelkedik a Liszt Ferenc által 1854-ben Weimarban bemutatott Alfonso és Estrella. A szerelmi történetet feldolgozó ritkasággal ezúttal historikus értelmezésben, színpadi rendezéssel kiegészülő előadásban találkozhat a közönség. Az est rendezője, Vilppu Kiljunen vitte színre Rautavaara A bánya és Varga Judit Szerelem című operáit 2016-ban a Magyar Állami Operaházban. A nemzetközi énekesgárdában finn, horvát, német és norvég kiválóságokat egyaránt találunk, a produkció kórusa a Szabó Soma vezette nyíregyházi Cantemus Vegyeskar.

Az Észt Filharmónia Kamarakórusa. Fotó: Kaupo Kikkas

A november 27-i adventi koncert fókuszában észak-európai szerzők állnak, Az Észt Filharmónia Kamarakórusa és Grammy-díjas alapító karnagyuk, Tõnu Kaljuste előadásában olyan darabok szólalnak meg, amelyek témája illeszkedik az advent ünnepváró hangulatához. Az észt zenét a misztikus minimalizmust képviselő Arvo Pärt mellett a 19. századi Cyrillus Kreek reprezentálja a hangversenyen, de felcsendülnek finn kórusművek Jean Sibelius és a nála húsz évvel fiatalabb Armas Maasalo műhelyéből, valamint norvég muzsika az egy híján száz évet élt Knut Nystedt terméséből. Az északi zenék mellett Kodály ritkán felhangzó, kórusra és orgonára írt Laudes organijával tiszteleg a magyar énekkari repertoár nagy megújítója előtt a tallinni kórus és a koncert orgonaművész közreműködője, Kadri Toomoja.

A korhű régizenei praxis egyik legizgalmasabb egyéniségeként méltatja a sajtó a Müpa december 14-i karácsonyi orgonakoncertjének főszereplőjét, Catalina Vicens orgona- és csembalóművészt. A hírneves előadó együttesei, az Ensemble Servir Antico és a Trio Friman-Ambrosini-Vicens élén érkezik a Müpába.

Nyitókép: a Helsinki Barokk Zenekar. Fotó: Talvi Vaaka

A rovat további cikkei