Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a Budapesti Tavaszi Fesztivál minden esztendőben meghatározott tematika köré épül, kiemelt figyelmet szentelve világhírű zenei géniuszunk, Liszt Ferenc életművének, és minden évben reflektorfénybe helyezve egy-egy ország kulturális gazdagságát. 2019-ben az orosz kultúra kiemelkedő művei és művészei állnak majd a középpontban.

 


btf_190417_lej_c_universal_music_france_600x400.png
A L.E.J.

A fesztivál nyitókoncertje is egy orosz kapcsolódású komolyzenei szenzáció: Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját, a Hovanscsinát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János különleges rekonstrukciójában szólaltatják meg Kovács János vezényletével.

 

btf_190412_sunny_c_julia_gat_600x399.png
BANDALOOP: Sunny
 
A fesztivál záróhétvégéjén Budapestre látogat a világ egyik legkiválóbb karmestere, Valerij Gergijev, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Jolántát, Csajkovszkij utolsó, eredeti formájában egyfelvonásos operáját vezényli a Mariinszkij Zenekar élén, az Erkel Színházban pedig a fesztivál zárónapjá, amikor a Mariinszkij Színház Balettegyüttese Prokofjev varázslatos balettmeséjével, a Hamupipőkével áll színpadra.

E kettő között sorban követik egymást az orosz kapcsolódású programok: érkezik a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar, Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták, orosz komponisták művei csendülnek fel Mocsári Károly és Kocsis Krisztián zongorakoncertjén, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar többek között Muszorgszkij-művekkel készül, az est szólistája Ránki Dezső zongoraművész.


btf_190418_koreai_nemzeti_tancszinhaz_scent_of_ink_600x399.png
A Koreai Nemzeti Táncszínház

Stravinsky kompozíciói is felcsendülnek Baráti Kristóf hegedűművész és a Kodály Filharmonikusok Debrecen közös estjén, amelyre a fesztivál a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján kerül sor. A Budapest Art Week kiállításain pedig olyan elismert orosz alkotók munkáival is találkozhatunk, akiket Magyarországon még nem láthatott a közönség.

Liszt Ferenc alakja és művészete minden évben kulcsfontosságú szerepet tölt be a fesztiválon. Április 11-én a Faust-szimfóniával áll színpadra Ric Furmann, Hamar Zsolt és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Liszt-dalokkal kápráztatja el a közönséget Kolonits Klára és Zsoldos Bálint a BMC Koncerttermében, és Liszt-műsorral készül a Philharmonia Chor Stuttgart is.

Április 16-án Liszt Orfeusza és 1. (Esz-dúr) zongoraversenye csendül fel Ránki Fülöp zongoraművész és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara előadásában.


btf_190406_united_in_sound_etuk_ubong_600x400.png
Etuk Ubong

A Magyar Jazz Ünnepén, a hazai jazzélet egyik legrangosabb eseményén olyan kiváló formációk követik egymást, mint az Oláh Dezső Trió, a Hajdu Klára Quartet, a Varga Bendegúz Quintet, a Révész Richárd Latin Trió és a Budapest Jazz Orchestra. Snétberger Ferenc szólókoncertje és a Párizsban élő zseniális magyar bőgős zenekara, a Szandai Mátyás Quartet is páratlan élményeket ígér.

A bossa nova koronázatlan királynője, a brazil származású, New Yorkban született Bebel Gilberto dupla koncerttel örvendezteti meg hazai rajongóit.


btf_190418_bebel_gilberto_c_vicente_de_paulo_600x399.png
Bebel Gilberto

Az észt zongorista, Kristjan Randalu pedig a legendás amerikai szaxofonossal, David Liebmannal értelmezi újra az Egy kiállítás képei című Muszorgszkij-remekművet.

A Prince által felfedezett souldíva, Judith Hill új albumával érkezik, 7 év után különleges látványvilágú koncerttel tér vissza az összetéveszthetetlen hangú Miczura Mónika, a United in Sound: Cosmic Forces of Oneness című esten a modern afrikai zene hazai, meghatározó formációja, napjaink legizgalmasabb afrikai muzsikusait - köztük Etuk Ubong jazztrombitást és a kologo mesterét, Stevo Atambirét - hozza el e Ghánából és Nigériából.


btf_190418_judith_hill_600x450.png
Judith Hill

Először lép fel hazánkban a francia L.E.J., és több kiváló hazai formáció is lemezbemutatóval készül a fesztiválra: a Mörk legénysége az A38 Hajón, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor zenekara, a Wigama Lekko pedig az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be új albumát.

A táncművészet rajongói nem csupán annak örülhetnek, hogy a Mariinszkij Színház Balettegyüttese a társulat egyik legsikeresebb és több mint másfél évtizede repertoáron tartott balettelőadásával érkezik, de annak is, hogy Richard Wherlock brit koreográfus és a Ballett Theater Basel Tevje című balettje is Budapestre látogat.


btf_190415_artus_goda_gabor_tarsulata_a_szel_kapuja_600x400.png
Artus - Goda Gábor Társulata: A Szél kapuja

Visszatérnek hazánkba a vertikális tánc úttörői, azaz az amerikai BANDALOOP, Sunny című koreográfiáját hozza el Emanuel Gat, a Nemzeti Táncszínházban pedig A Szél kapuja címmel készül premierre az Artus - Goda Gábor társulata.

A tavalyi debütálása után idén is visszatér a Zsabó Fesztivál, amely ezúttal az orosz és más szláv nyelvű régiók barokk kultúráját és régizenéjét helyezi középpontba: jön a Hof-Musici Baroque Ensemble, Dobozy Borbála csembalóművész a 18. századi, billentyűs hangszerre írt zene egyik legavatottabb tolmácsolójaként cseh mesterek műveit játssza, és itt lesz az orosz régizene egyik legnagyobb hatású muzsikusa, Alekszej Ljubimov, valamint a Concerto Armonico is.


btf_190421_mork_c_sinco_600x418.png
Mörk

A fesztivál két és fél hetében kamarazenei csemegék és nagyzenekari különlegességek követik egymást: cigányzene és jazz által inspirált Ravel-kompozíciók és az orosz tematika jegyében egy pompás szonáta Prokofjevtől április 13-án, két fantasztikus muzsikussal, Oláh Vilmossal és Balog Józseffel.

A magyar származású, több mint négy évtizede külföldön dolgozó világhírű karmester, Janos Acs pedig Leoncavallo Requiemjének nagyzenekari változatát dirigálja - az átirat először hangzik el koncertteremben.

Április 5-től a nyitóhétvégén fesztiválnyitó promenád köszönti a tavaszt. Az Akvárium Tavasz Teraszon a fesztivál teljes ideje alatt a hazai könnyűzenei élet legkülönbözőbb stílusú előadói, együttesei adnak ingyenes akusztikus koncerteket, érkezik a hamburgi techno-rezesbanda, a Meute és az amerikai dalszerző-énekes, Laura Gibson, de a fesztiválon ünnepli 1. születésnapját a Sztalker Csoport zsebkönyvprojektje, a POKET is.

A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.

Nyitókép: Jurij Basmet, Moszkvai szólisták