lamar_600x337.png
Kendrick Lamar

?Bár az előző évekhez képest később rukkoltunk elő az első nevekkel, azt reméljük, hogy mindenkit kárpótol ez a csomag, ami már most a Sziget történetének egyik legizgalmasabb zenei felhozatalú fesztiválját ígéri? ? mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. A Sziget valóban kitett magáért, és már most három aktuális világsztár foglal helyet a Nagyszínpad headliner sorában. ?Hamarosan ? reményeink szerint már a jövő héten ?, aztán pedig folyamatosan érkeznek további nagyszínpados headlinerek is és egyéb izgalmas nevek? ? tette hozzá sejtelmesen. Kádár azt is elmondta, hogy miután az egyik előadó miatt csúszott a bejelentés, az early bird kedvezményes időszakot meghosszabbították, így január 31-ig lehet megvásárolni a legolcsóbb jegyet.

De nézzük a mostani adagot!


mumford_600x337.png
Mumford & Sons

A Nagyszínpad headliner sorába érkezik Kendrick Lamar, az elmúlt évek legfelkapottabb és legtöbbet dicsért rappere. A 2012-es good kid, m.A.A.d city és a 2015-ös To Pimp A Butterly is óriási kritikai és kasszasiker lett. Utóbbi számos magazinnál az év albumaként futott be, Lamar több Grammy-díjat is elvihetett érte. Majd 2017-ben landolt a boltokban a D.A.M.N., amely egyből listavezető lett az amerikai Billboard 200-as listán. Szintén a nagyszínpados főműsoridőbe készül Kygo. A viharos sebességgel szupersztárrá váló norvég Dj idén novemberben jelentette meg legújabb lemezét, a Kids in Love-ot, melynek turnéjával érkezik Budapestre. Rögtön első albumukkal megnyerték a Legjobb Új Előadónak járó Grammy-díjat, második albumuk után világ egyik legjobb zenekaraként töltöttek meg arénákat és kerültek fesztiválok főműsoridejébe. Ők a Marcus Mumford vezette folkos és alternatív rockzenével operáló Mumford & Sons, akik szintén a Sziget Nagyszínpadának főműsoridős sorába igyekeznek.


liam_gallagher_600x337.png
Liam Gallagher

A Nagyszínpadon lép még föl, de korábbi sávokban a legendás Oasis egykori frontembere, Liam Gallagher, a színpadokon mindig nagyot teljesítő Bastille, az indie pop, és az elektronikus zene egyedülálló egyvelegével hódító Lykke Li, az electro swing alapköve, a Parov Stelar, brit indie gitárrock banda, The Kooks, az aranyhangú dán szőkeség, M?, a klasszikus 70-es évekbeli rockzenét megidéző Kaleo, a nagyszínpad közönségét már többször megtáncoltató Gogol Bordello. Tavalyi elmaradt koncertjét pótolja a Clean Bandit, jön a ?szégyentelenül slágeres dalokat? előadó Blossoms és az elektronikával gazdagon fűszerezett folk rock szcéna egyik legismertebb bandája, a Milky Chance.


bastille_600x337.png
Bastille

Az A38 színpadára érkezik a fiatal, szép és rendkívül tehetséges Zara Larsson, a kiváló londoni alternatív rock zenekar, a Wolf Alice, a svéd elektro színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Little Dragon, az elképesztő ambient popzenéjéről elhíresült világsztár, a Cigarettes After Sex. Itt lesz a szakmában régi motorosnak számító buffalói rocktrió, a Goo Goo Dolls, a nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink, a virtuóz blues és slide gitáros nagypapa, Seasick Steve. Az A38 megasátorba lép majd fel az idei Szigeten még ? mások mellett ? a Nothing But Thieves, a Slaves, az Everything Everything, Lewis Capaldi, a Lemaitre, a La Femme, Alle Farben, Joe Goddard live, a WhoMadeWho, a Shame valamint a francia elektronikus zenész, Perturbator.

Az Arénába jelentkezett már néhány fellépő, ők az Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt, Jay Hardway és a The Him, az Amszterdamból érkező Dj duo.