A válogatás azt a benyomást kelti, hogy a néhány száz éves Egyesült Államok a világtörténelem egészét dominálta: a felülreprezentáció szembetűnő és bántó aránytalanság. Íme az amerikai névsor: George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln, Susan B. Anthony, Clarence Darrow, Franklin Roosevelt, George S. Patton, Robert Oppenheimer, Douglas Mac Arthur, John F. Kennedy, Martin Luther King, Malcolm X, Richard Nixon, Ronald Reagan, Elie Wiesel, George W. Bush, Barack Obama.
És arról még nem beszéltünk, hogy a politikai beszédek is alapvetően demokrata irányba lengenek ki, republikánusok csak akkor jutnak szóhoz, ha tényleg szembe találják magukat a nagybetűs történelemmel. Az előszó is érzékelteti, hogy Busht csak azért tették a könyvbe, mert az ő regnálása alatt történt a 2001. szeptember 11-i merénylet, majd hozzáteszik, hogy szerencse, hogy volt beszédírója. Miért?
A többi elnöknek nem volt? Dehogynem. Minden politikus alkalmaz beszédírót.
A franciák igencsak zavarba jönnek, ha fellapozzák a könyvet, hiszen úgy tűnik, hogy csak két politikust adtak a világtörténelemnek: Bonaparte Napóleont és Charles de Gaulle-t. A nagy francia forradalmat, mely valóban megváltoztatta a világot, megteremtve a modernitás kezdetét, nos, ezt nem találta olyan érdekesnek a szerkesztőbizottság.
Ki kell jelentenünk, hogy a szerkesztés finoman szólva is esetleges, nem értjük, hogy ha ilyen nagyvonalúak a kötet összeállítói a történelem sorsfordító eseményeivel kapcsolatban, akkor miért kap két egymást követő fejezetet a női egyenjogúság egyébként nagyon fontos témája. Miért nem volt elég csak egy, ha már az első világháború - mely újraszabta a világ térképét - gyakorlatilag kimaradt. Egyetlen beszédet csatoltak e témához, az is amerikai beszéd, még pedig Woodrow Wilson 1917-es, az amerikai hadbalépést szorgalmazó beszéde, azt az érzést sugallva, mintha az amerikaiak lettek volna az első világháború főszereplői?.
Tegyük hozzá, hogy nem feltétlenül a jól megírt beszédeket szerkesztették a könyvbe, a hangsúly inkább a történelmi eseményekhez kötődik, így álapvetően nem a retorikai bravúrokkal örvendeztetik meg az olvasót, sokkal inkább egy aránytalan, hamis történelemképpel.
Napóleon 1814-es kurta búcsúbeszéde még fél oldal sincs, maga a szöveg nem jelentős, ahogy semmi nagyszabású nincs Abraham Lincoln alig pár mondatos, 1863-as Gettysburgi beszédében sem. Alaposabb kutatást vártunk volna el mindkét életmű esetében.
A mértanilag szerkesztett, történelmi hátteret megfestő összefoglalóból, életrajzi keretes anyagból, 1/1-es fotóból és magából a beszédből álló fejezetek nem alkalmasak arra, hogy megismerjük a korokat, inkább csak a történelem stilizált illusztrációi.
Kelet-Európa alig jutott szerephez, pedig volt azért itt egy negyvenéves kommunista diktatúra utáni rendszerváltás, melyet csak egy Vaclav Havel-beszéd reprezentál, pedig Lech Walesa kinyilatkoztatásai, Nagy Imre 1956-os megszólalásai, vagy Orbán Viktor 1989. június 16-i beszéde jelentősebb volt Havel közléseinél. Persze, a National Geographic legalább következetes. Pont olyan felületes, mint a történelmet feldolgozó televíziós kifestőkönyveik.
