Az év végi koncertsorozatban olyan változatos stílust képviselő formációk állnak színpadra karácsony előtt, majd december 27-től egészen az újévig, mint a Napfonat, az Ysra, a Boyongó, a Bordó Sárkány és a Török Tilla Experiment, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, valamint a Tom White & Mad Circus. Idén is megrendezik a Jazz-előszilvesztert, ahol Dés László és Dresch Mihály Kvartettje, a Gáspár Károly Trió és a Mandaan teszi feledhetetlenné az év utolsó előtti estjét.
A Napfonat együttes – Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi és Volkova Krisztina – ünnepre hangoló, adventi nagykoncertje december 19-én lesz a Fonóban. Az energikus, női a cappella együttesnek Égből, fényből... címmel tavaly jelent meg adventi nagylemeze a Fonó gondozásában. Mostani adventi műsoruk különlegessége, hogy az énekhang ereje mellett ezúttal teret kap a hangszeres zene is: a hölgyek hangszert ragadnak, és gitárral, zongorával, citerával, fuvolával, buzukival, furulyával, kalimbával és ütőhangszerekkel kiegészülve szólaltatják meg a szebbnél szebb karácsonyi énekeket, zsoltárokat, népdalokat, spirituálékat.
Új világzenei szupergroup, az YSRA érkezik a Fonóba december 27-én, Keck Máriával, illetve a Meszecsinka és a Pásztorhóra zenészeivel. Keck Mária, aki flamenco fúziós és világzenei projektjeivel bejárta Európát, vele pedig a Meszecsinka és a Pásztorhóra olyan remek zenészei, mint Biljarszki Emil, Takács Szabolcs és Okos Gergely, együtt valami egészen újat, szokatlant és magával ragadót fognak létrehozni a színpadon. Szintén ezen a napon ad koncertet a Boyongó, amely már visszatérő vendég a Fonóban, zenéjük népzenéből táplálkozik, néhol lágy, néhol vad, de nagyon fűszeres.
December 28-án a Bordó Sárkány és a Török Tilla Folk Experience lép színpadra. Török Tilla a magyar és kortárs népzene jeles képviselője, a keleti és a nyugati zenei kultúrához egyaránt organikusan csatlakozik. Művészetét a magyar és a sztyeppei népek zenéje inspirálja, mely zenei világban a magyar népzenét különleges népi hangszerek, ősi ritmusok és a misztikum szövi egésszé. A Bordó Sárkány „középkori világzenét” játszik, vagyis a középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány-dalok a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak meg. A két formáció egymás művészetére is izgalmasan reflektál.
December 29-én elképesztő estére számíthat a közönség, Ferenczi György és Rackái érkeznek legkedveltebb slágereikkel, köztük versmegzenésítésekkel is a legsikeresebb albumaikról. Az este hangulatát tovább fokozza Tom White és a Mad Circus, Magyarország legőrültebb rockabilly-zenekara, akiket az X faktorból ismerhet a közönség.
A Jazz-előszilveszter – december 30-án – immár hagyomány a Fonóban. Az est fénypontja a Dés László–Dresch Mihály Quartet lesz, amely most először lép közönség elé ebben az egyedi felállásban a Fonó színpadán. Két Kossuth-díjas művész, akik különböző zenei világokból érkeznek, most közös improvizációik révén egy felejthetetlen zenei utazásra invitálnak bennünket Orbán György bőgős és Dés András ütőhangszeres kíséretével. Szintén az előszilveszteri programot erősíti a Mandaan formáció, azaz Muhari Krisztián (trombita) és Tóth András (zongora), akik ezúttal jazzesebb hangzással érkeznek. Az este harmadik fellépője a Gáspár Károly Trió, amelynek zenéje friss és előremutató, romantikus és esztetizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a mainstream jazz hagyományait.
A Fonó év végi sorozata december 31-én nem zárul, hanem átnyúlik az új évbe, hiszen az év egyik legnagyobb táncházi mulatságán, a Fonó Folk Szilveszteren estétől reggelig remek zenészek – a Fanfara Complexa, a Magyarpalatkai Banda és a Katlan Zenekar tagjai – muzsikájára mulathat a közönség.