Virág Endre néptáncos, néprajzos nyerte meg a Háromszék Táncegyüttes igazgatói tisztségének betöltésére kiírt versenyvizsgát, csütörtöktől ő veszi át az együttes vezetését.

Virág Endre alapító tagja volt a rendszerváltozás után létrehozott Háromszék Táncegyüttesnek, 2007-től a Kovászna Megyei Művelődési Központ táncszakelőadója, viszont külsősként huszonöt éven át az együttes valamennyi előadásában részt vett. Táncos karrierje végén néprajz szakon diplomázott Kolozsváron. Harminc éve tanít néptáncot. Irányítása alatt jelenleg is csaknem 400 gyermek és fiatal ismerkedik a néptánccal és népszokásokkal. 2020-tól a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke.

Az új igazgató kijelentette: az együttes januárban elhunyt alapító igazgatója, Deák Gyula Levente műsorpolitikáját akarja folytatni. Céljai között határozta meg, hogy az együttest a hazai és magyarországi szereplések mellett minél több országba elvigye. Kiemelten fontosnak tartotta a néptáncmozgalom népszerűsítését, megerősítését a gyerekek és fiatalok körében, és az együttes utánpótlásának biztosítását.

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy olyan vezetőt kerestek, akinek az elképzeléseit elfogadja a tánckar, és aki jól tudja menedzselni az intézményt. Fontos célnak tartotta a néptánc megkedveltetését a gyerekekkel, fiatalokkal, mert annak elvitathatatlan szerepe van a nemzeti identitás megerősödésében – fogalmazott.

Képek: Facebook/Háromszék Táncegyüttes/Tamás Sándor