"A MACIVA Hungária körúti Művésztelepén álló épület reményeink szerint mérföldkő lesz a cirkuszképzés életében, azt a fejlődést fogja jelképezni, amely erre a területre vár? ? hangsúlyozta Kriza Zsigmond, a MACIVA ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: magyar artisták nélkül nincs nemzetközi hírű magyar cirkusz. Ezért a nemrégiben elinduló tehetséggondozó program célja, hogy a hátrányos helyzetű régiók fiataljaiból megteremtsék a magyar cirkuszművészet utánpótlás bázisát. Kriza Zsigmond a nemzeti intézmény minősítéssel kapcsolatban megjegyezte: 2010-ben még 320 fős átlag nézőszámot tudhattak magukénak előadásonként, ma már stabilan 800 fő látogat el hozzájuk alkalmanként. ?Újra divatba jött a cirkusz, a családok felfedezték ezt a remek lehetőséget? ? mondta az ügyvezető igazgató.

?Egy újabb kulturális beruházás készült el, hiszen ma átadjuk azt a csarnokot, amely az artistaképző vizsgáinak ad helyet, valamint a levegő és akrobataszámok próbahelyszíneként működik a jövőben? ? kezdte Halász János, kultúráért felelős államtitkár nyitó beszédét, amelyben kiemelte: mostanában nem telik el hét egy-egy jelentősebb kulturális fejlesztés átadása, köszöntése nélkül.

Az államtitkár kifejtette a kulturális rendszerváltás része, hogy a cirkuszművészet visszakapja becsületét, amelynek első lépését jelentette a nemzeti intézményminősítés. ?Az újabb státusszal nagyszerűen dolgozik és él a Fővárosi Nagycirkusz, hiszen az elmúlt évben több tízezerrel nőtt a látogatók száma. A szervezeti átalakítások után pedig szükség van arra, hogy a terek is megújuljanak? ? fejtette ki Halász János.

Az új Hungária Cirkuszcsarnokot a Hippodrom és az Állatház épületeinek helyén húzták fel alig egy év leforgása alatt. Az új építményben a Fővárosi Nagycirkusz porondjával azonos méretű gyakorlótér is kialakítható. A csarnok a galéria szintet figyelembe véve kétszintes, és a bemutató előadások során mintegy 132 fő tud helyet foglalni. A 902 négyzetméter alapterületű épület egy átjáróhíddal csatlakozik a Művésztelepen lévő másik próbateremhez.