Barabás Márton (1952) három és fél évtizede alakuló, műfaji szempontból sokszínű életművének egyik legjellemzőbb elvont motívuma a zene, valamint a zeneiséget jellemző fogalmak, mint az ismétlés, a repetíció, a rész és az egész egymáshoz való viszonyának kérdése; a másik pedig a zene megtestesülését jelképező konkrét motívum, a zongora (és egyéb hangszerek, illetve a zenéhez kapcsolódó tárgyak), melyek szervezőelemként alkotói periódusainak mindegyikében központi szerepet játszanak.

A Műcsarnok termeiben rendezett visszatekintő kiállítás festményeinek, objektjeinek, installációinak, valamint könyvszobrainak bemutatásán keresztül célozza meg Barabás Márton komplex életművének „rekonstrukcióját”.

Barabás művészete a főiskolai évek után, a hetvenes évek végén indult. Nagy visszhangot kiváltó korai művei már jelezték, hogy művészi figyelmének fókuszában a múlt, a kulturális emlékezet „lejárt szavatosságú” tárgyainak újrahasznosítása, illetve rekontextualizálása áll, amelyet olykor csendes konceptualizmussal, máskor érzéki festőiséggel, néha a preparátor szigorú következetességével vagy épp áradó játékossággal és humorral bont ki művein. A nyolcvanas évek első felében a fotóalapú realizmus és a hagyományos képtértől való eltávolodás jellemezte, majd az évtized második felében az újfestészet „szubjektív historizmusának” szellemében alkotta meg műveit.

12 hang billentyűíven/12 Sound on Piano Arch, 2007, olaj, vászon, 70×70cm, magántulajdon. Fotó: Sulyok Miklós

A kilencvenes évek folyamán tárgyalkotását a formai puritánság és a konstruáló építkezés jellemezte: az objektek, a térvonalak és az installáció műfaján keresztül jutott vissza a festészethez. Pályája eleje óta, egészen a mai napig jellemző szemléletére, hogy

művei nem kizárólag önmagukban létező, szeparált műtárgyak,

hanem alkalomszerűen (kiállításokkor) és tudatosan egy nagyobb installáció részévé válnak, kiegészülnek társaikkal és kontextust teremtenek a barabási univerzum egyéb tárgyaival: zongoracsigák a térvonalakkal, festmények a szobrokkal, objektek a könyvtárgyakkal, akár az életmű különböző időszakaiból is.

Barabás Márton kísérletező, poétikus felfogású és konstruáló szemléletű tárgyalkotása tudatosan keresi és kutatja a múlthoz való kortárs kapcsolódás lehetőségeit. Alkotói megközelítése alapvetően a 20. századi avantgárd tradíciókban gyökeredzik, azonban e hagyományból a formai kifejezés olyan széles spektrumát integrálta saját alkotói tevékenységébe, ami egy összetett, kulturális utalásokkal gazdagon átszőtt életművet eredményezett.

Op_879 Arizona Arizona, 2008–18, zongoramechanika, 57,5×61×12cm, magántulajdon

Barabás négy és fél évtizedes életművének feltérképezése nemcsak vizuális sokszínűsége miatt izgalmas feladat, hanem azért is, mert az œuvre együtt lüktet a nyolcvanas és kilencvenes évek, majd pedig az ezredforduló utáni művészet fontos kérdéseivel, problémáival és dilemmáival.

A Műcsarnokban megrendezett visszatekintő életmű-kiállítás rekonstrukciós kísérletnek fogható; a laza időrendiségben rendezett műcsoportok művész alkotóperiódusainak összefüggéseit, motívumvándorlásait és jelképhasználatát kívánják felvázolni. A kurátor Szabó Noémi, a tárlat 2022. február 13-ig látogatható.

Nyitókép: Önarckép/Self-Portrait, 1981–82, olaj, fa, farost, 61×127,5×6,5 cm, Gyárfás Gyűjtemény. Fotó: Sulyok Miklós