Visz valahová a lépcső?

?Nem használhattam a korábban megtanult technikákat, a produkció minden elemét most kellett megtanulnom, hiszen nem klasszikus táncos mozdulatokkal dolgoztunk. Néha bár a szöveg lassabb volt, a mozgásnak gyorsabbnak kellett lennie, éppen ezért hihetetlen koncentrációt és agymunkát igényelt a darab? ? mesélte Hargitai Mariann táncos a produkcióról a bemutató után. Hozzátette: nem jelentett újdonságot, hogy beszélnie is kellett a produkció közben, de az ismétlődő szavak és rövid mondatok, vagy éppen ezek sorozatának, kombinációinak váltakozása rengeteg gyakorlást igényelt. ?Szerencsére ezzel most nem volt gond? ? utalt arra, hogy mozdulatait viszont gyorsnak ítélte. Réti Anna koreográfus szerint azonban nem okozott problémát a ritmus, a darab megengedi a zaklatottságot, nem is lehet kétszer ugyanúgy előadni. Az előadás elején ugyanis lassabb mozdulatokkal indít a táncos, akit később a címben jelzett képzeletbeli, csupán szavakkal megidézett lépcső végtelensége, céltalansága extatikus állapotba sodor.

?A témafelvetésem olyan alapérzés, monomán helyzet, amelyből az ember nem tud kilépni. Sok mindennel próbálkozik, azonban senki sincs, aki ebből kirántsa. Ezért újra és újra próbálkozik, de mindig visszaesik. Egyfajta mókuskerék-állapotot szeretnék megformálni. Megkértem Halasi Zoltán költőt, hogy írjon egy monológot erre az érzésre. Ez el is fog hangzani az előadáson, így nekem koreográfusként is különleges és új feladat, hogy élő szöveggel dolgozom? ? olvasható egy, a színház honlapján még az előadás előtt megjelent, Réti Annával készült interjúban. Ebben hozzáteszi: az előadásban a tánc és a szöveg mellett a Debreczeni Márton komponálta hangkulissza hangzik el, mely szövetet, hangulatot képez a darab köré.

A K-Arcok szólósorozat célja a társulat táncművészeinek személyiségéhez illő, egyéni koreográfiák létrehozása meghívott koreográfusok segítségével. A szóló műfajának köszönhetően minden egyes alkotás egy-egy portré a KET adott táncművészéről. A sorozat harmadik bemutatójában a táncos mellett a lépcső mint az élet színtere játssza a főszerepet, amely váratlan és nagyon is várt fordulókkal ajándékozza meg az embert. Hiszen a mozgó ember bizonytalan, a lépcső biztos. ?Az ember gondolatai, vágyai is ilyen lépcsőjárók A szárnyaktól rég megváltak. Hol a padlástérbe kaptatnak, hol le az alagsorba. Sok ilyen társtalan vágy hagyja el a lakást, hogy odakint hirtelen önnön ellentétébe forduljon, vágytalan társsá váljék. Aki senkinek se kell, akinek senki se kell. Merészséghiány? Képességhiány? Mindenki annak látszik, ami nem. Van, aki küzd ellene, és abba bukik bele. Van, aki nem, és mások buknak bele. A lépcső, úgy tűnik, út, de nem kiút? ? olvasható a darab leírásában.

?Ismertük egymást korábbról. Akkor találkoztunk először, amikor Pécsen Anna a koncertvizsgámra készített koreográfiát. Illetve dolgoztunk együtt annak kapcsán is, hogy csinált egy egészestés darabot a KET-nek? ? mondta el Hargitai Mariann. Réti Anna megerősítette, hogy egy szólódarab rendezése során igen személyes, intim kapcsolat alakul ki a táncos és a koreográfus között. ?Nekem izgalmas, ugyanakkor nagyon intenzív is ez a négy hét, mivel sokkal lassabban szoktam dolgozni. Így kérdés, hogy mennyi mindenre elég az időnk. Azt is érdemes elmondani: más a munkamódszerünk, így meg kell tanulnunk együtt dolgozni, megtalálni a közös hangot, hogy kialakuljon a darab. Éppen ezért én nem az ő személyéből indultam ki, hanem hoztam egy témát, amely engem a felkérés idején foglalkoztatott. Erre a felvetésre reagált Mariann, így benne van az ő személyisége, mozgása, léte. Úgy mondanám, hogy maga a folyamat a portré? ? mondta el korábban a darab koreográfusa a színház honlapján megjelent interjúban. Az előadást követően Hargitai Mariann megjegyezte: ugyan valóban a saját improvizációra épített a darab, érdekes érzés volt, hogy azokat nem dolgozhatja ki, hanem nyers valójukban kell megjelenítenie az első mozdulatokat. Tehát minden belőle építkezett ugyan, amit aztán újra meg kellett tanulnia, vagy éppen Réti Anna kérésére máshogy kombinálnia. ?Nagyon nehéz volt a lufikkal is dolgozni, hiszen folyamatosan azokat kerülgetem, engedem őket feljebb. Az első pár körben adott útvonalon mozgok, de mivel később ezek összegabalyodhatnak, onnantól már minden próba más és más volt? ? mesélte a táncos a próbafolyamatról.

Az idő egyébként szerinte is borzasztóan kevés volt, ?mert teljesen máshonnan jöttünk, más közegben dolgoztunk eddig. Azonban a folyamatban csak kettőnkre koncentrálódik a figyelem, sokkal személyesebbek a próbák. Rengeteg az instrukció, nagyon összetett és aprólékos ez a feladat. Úgy érzem, hogy minden figyelmemet és energiámat leköti a projekt. Az elején nyilván nem tudtam, hogyan fogja kiforrni magát a darab, de teljesen nyitott voltam Anna témájára, nagyon tetszett az ötlet.?

Takács Erzsébet