A kiemelt év, ami irodalmi koncepcióját tekintve is követi a 2021-es Pilinszky 100 centenáriumot, okot és lehetőséget ad arra, hogy sokszínűen elemezzék a XX. század egyik legjelentősebb költő(nő)jének életművét, a két alkotó egymás mellé helyezésével egyfajta kerek képet kapjon a közönség a XX. századi magyar irodalom számos alkotói periódusáról, szereplőjéről, barátságról, írásról.

A mai napon száz éve, 1922. január 3-án született Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéíró, pedagógus. Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. 1941-ben küldte el verseit Szerb Antalnak, aki mestere lett. Első, Kettős világban című verseskötete 1946-ban jelent meg (ahogy Pilinszky Jánosnak is).

1946-ban alapította – férjével, Lengyel Balázs műkritikus, íróval közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot. Költői munkája mellett jelentős műfordító, illetve a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt.

2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulója tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár szervezésében centenáriumi eseménysorozatot indít. A Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes 100 centenáriumi sorozat felépítése nagyban hasonlít a 2021-es, nagy sikerű Pilinszky 100 sorozathoz, ami során egyévnyi tapasztalatot gyűjtöttek össze a szervezők, mivel lehet közel kerülni az olvasókhoz, a közönséghez, mit érdekes kiemelni egy ilyen kerek évfordulón.

A 2021-es Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes 100 részeként valósul meg az az irodalmi beszélgetősorozat, mely a MOMkult partnerségében 2022 során minden hónapban hallható.

A sorozatban 2022. januártól minden alkalommal egy-egy irodalmár, költő, alkotó, színművész, zenész szakmai és személyes aspektusokból mutatja be kapcsolódását Nemes Nagy Ágneshez. Vendég lesz többek között Tóth Krisztina költő, Szabó T. Anna költő, író, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kelevéz Ágnes irodalomtörténész, Dobri Dani zenész, Ughy Szabina költő, Schein Gábor költő, Zalán Tibor költő, Müller Péter Sziámi zenész, Czigány György író. Az egész éven át zajló irodalmi sorozatban Nemes Nagy Ágnes számos téma, irodalmi kérdés kapcsán kerül fókuszba. Az estek során a közreműködők körüljárják a Nemes Nagy Ágnes pályáját meghatározó mesterek (Szerb Antal, Ottlik Géza, Mándy Iván, Babits Mihály) munkásságát, emellett az Újhold folyóirat irodalmi szerepéről, helyéről, annak működéséről és hatásáról is beszélgetnek majd a vendégek, ahogy a költészeti korszakai, témái és az esszéirodalomban betöltött helye is előtérbe kerül.

A Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes centenáriumi sorozatban a fentieken túl helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök is: színház, gyerekirodalom, háború, szerelem és barátság, valamint mindezek vagy bármelyek elegye. A sorozatban az irodalmi beszélgetések mellett számos irodalmi utazásra kerül sor, a műsor márciusban Rómából, később Párizsból és Brüsszelből jelentkezik be – olyan helyszíneket keresnek fel a szervezők, melyek fontosak voltak Nemes Nagy Ágnes életében. A száz éve született költő(nő) a XII. kerületben lakott, itt tavasszal irodalmi séta indul Nemes Nagy Ágnes tiszteletére.

A Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes 100 centenáriumi sorozat nyitórendezvényére 2022. január 19-én, szerdán este 19 órakor kerül sor a MOMkult Kupolatermében. Juhász Anna irodalmár vendége G. István László irodalomtörténész, a Nemes Nagy Ágnes életmű kiváló ismerője, Kútvölgyi Erzsébet színművész, valamint Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros lesznek.

Nyitókép: MTI/Molnár Edit