A sajtótájékoztatón elmondta: úgy érzi, eljött az idő, hogy kilépjenek a komfortzónából a PIM eseményeivel. Mi az, amiben mindenképpen változást szeretne elérni?
A PIM-et eddig is a bátorság jellemezte, mármint a kiállításait tekintve. Amiben mindenféleképpen szeretnék változást elérni, az az, hogy legyünk produktív viták generálói. Nem föltétlenül muzeológiai feladat, bár manapság a provokáció már nem áll messze a muzeológiától sem. Én nem öncélú, vagy marketingértékű ?provokációkat? szeretnék, hanem gondolatébresztő vitákat, együttgondolkodást, együttműködést, közös alkotást, kísérletezgetéseket. Valamit, amitől a magyar kultúra elevenebbé, izgalmasabbá, élhetőbbé, szerethetőbbé ? vagyis megtartóbbá erősödhet.
Hogy jött az ötlet, hogy épp az A38 Hajóval valósuljon meg az első együttműködés?
Adta magát. Az egyik hobbim a zenélés, különböző zenekarokkal többször fölléptem már az A38 Hajón, a vezetőjével, Bognár Attilával régi ismerősök vagyunk. Mondhatni, egyszerre kerestük egymást. Amikor azon gondolkodtam, hogyan tudjuk kivinni a Károlyi-palotán kívülre mindazt az izgalmas tartalmat, ami a PIM-en belül megtermelődik, vagy csak körvonalazódik, az A38 Hajó volt az egyik első helyszín, ami eszembe jutott. Van egy sajátos erőtere, amiben szervesülhet a kortárs irodalom, a zene, a színművészet és a multimédiás alkotás. Nem beszélve arról, hogy nagyon jó az infrastruktúrájuk, a Petőfi TV-nek régi beszállítói.
Kifejezetten azt szeretném ? anélkül, persze, hogy a különböző produkciók tartalmába beleszólnék ?, hogy az irodalom, a zene és egyéb társművészetek a maguk természetességében bocsátkozzanak párbeszédbe, a különböző művészek ott a helyszínen hozzanak létre olyan közös alkotásokat, amelyek legalább egy estére visszaadják a kultúra egészének elevenségét.
Lehet, hogy esetleges lesz olykor, lehet, hogy néha elbeszélnek egymás mellett ? de hát a művészek emberből vannak, és ez az emberi vonatkozás az, ami izgalmas. Hogy hogyan tud egy, a végesség tudatával megvert lény, ha nem is az örökkévalóságnak, de majdnem annak dolgozni.
Tele vagyunk feladványokkal. Mihez kezd egy kortárs író egy rezidens zenekarral és egy DJ-vel? Hogyan reagálnak irodalmi szövegekre vizuális művészek? Mit kezd egy színész halott fehér emberek szövegeivel, ha épp az a feladat, hogy ? mondjuk ? ?Csáth-koncertet? kell adnia? Egy pályakezdő irodalmár és egy pályakezdő zenekar megtalálja-e a közös hangot? Van-e nekik ilyen? Ha nincs, ki tudnak-e alakítani egyet legalább egy este erejéig? Ésatöbbi. Ráadásul szórakozni szeretnék, tartalmasan kikapcsolódni, nézni, ahogyan valami izgalmas megszületik a szemünk előtt.
Említette, hogy kidolgoznak a Digitális Irodalmi Akadémián belül írói életpályamodellt. Miért szükséges ez, és miben állna?
Egy hegyet azért másznak meg, mert ott van. Írói életpályát azért raknánk össze, mert nincs. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy van-e szükség rá. (Ha nagyon mélyen magamba nézek, és leveszem a főigazgatói szemüvegemet, akkor kifejezetten elleneznék egy ilyent. Nagyon nem szeretem, amikor az írók-költők verik az asztalt, hogyaszongya, adjanak nekik pénzt, mert az nekik alanyi jogon jár. Nem jár. Na, mindegy. Ez maradjon köztünk.)
Igazából az alapötlet abból a felismerésből származik, hogy a különböző ösztöndíjak nem épülnek egymásra, nem hasznosulnak a társadalom, vagy szűkebb értelemben vett írószakmai szcéna számára igazán. Adott a Móricz-ösztöndíj: a kezdő írók megírják a pályázatot, a szerencsés nyertesek megkapják a pénzt, az ösztöndíjidőszak végén leadják a kéziratot, csókolom. A DIA nagy öregjei pedig élvezik a megérdemelt juttatást valahol az Olümposz környékén, de sok közük nincs a móriczosokhoz.
Ezért mi szeretnénk egy alkotói ösztöndíjat a középgeneráció számára is, legyen Petőfi Lükeion, ha már annyi akadémia van, legyen líceum is. Ők mentorálnák a pályakezdőket, tisztelettel megszólítanák, olykor halandók közé csábítanák a nagy öregeket is, vagyis ők lennének az irodalmi derékhad. Tehát a legtehetségesebbeket már pályájuk kezdetétől egészen az élő klasszikussá válásig segíteni tudnánk. Nem csak pénzzel, hanem különböző lehetőségekkel is, nyilván.
Arról is beszélt, hogy szívesen kilépne az irodalom ?burkából?, és nyitna az összművészeti projektek felé. Részletezné, mire gondol?
Erről szól az A38 Hajóra költözés, emellett szeretnék egy kulturális inkubátorházat is létrehozni a Kassák Múzeum földszinti termeiben, ahol kifejezetten fiatal művészek számára nyitnánk ? majd, ha sikerül felújítani ? divatos szóval ?co-working? irodát. Nem idegen a PIM-től ez a gondolkodás, baromi nehéz irodalmi szövegekből kiállításokat rendezni, szükségszerűen hozzá kell nyúlni a társművészetek eszköztárához.
Mindemellett folyamatosan keressük azokat az innovatív megoldásokat, amelyek túllépnek önnön árnyékukon.
Néhány ilyen már a látóterünkbe került. Jelenleg várjuk, hogyan dönt a kormány a költségvetési vitában, mi beáraztuk, mit szeretnénk csinálni, és az mennyibe kerül. Ha megítélik a szükséges forrásokat, akkor megcsináljuk, mert akarat van rá, a célt látjuk. Ha kevesebbet kapunk a kértnél, akkor is megcsináljuk, csak épp átütemezve.
A gyermekirodalmi központ létrehozásának mi a célja? Milyen szerepet kapna ebben a Mesemúzeum?
Egyrészt szeretném, ha a gyermekem abban az élményvilágban nőne fel, mint ami nekem is osztályrészemül jutott. És ezt az olvasás biztosította számomra. Nyilván, ezt szeretném minden gyermek számára is. A családapai szempontjaimon túl pedig ez egyszerű matek: az olvasáskultúra teret veszít, egyre kevesebben olvasnak szépirodalmat, egyre kevesebben vásárolnak kortárs magyar irodalmat.
A korfa olyan, amilyen, ha nem feccölünk abba energiát, hogy az ifjúságot megtartsuk, vagy visszacsábítsuk az irodalom terébe, akkor előbb-utóbb elfogy az olvasó, és akkor kinek írnak az írók? A Mesemúzeum egy nagyon jól kitalált és jól működő intézmény, amúgy is fejlesztjük, most építjük meg a következő korosztály számára a történetalkotó részét. Mellé szeretnék egy (múzeum)pedagógiai és módszertani műhelyt, gyermekirodalmi kiadók munkáját segítő szolgáltatói központot, fórumot stb.-t létrehozni. Nem olyan nagy szcéna, de roppant fontos. És hihetetlenül jók a múzeumpedagógusaink, a gyermekíróink, az illusztrátoraink. Ráadásul egy olyan piaci szegmensről van szó, amiben azért van pénz, hát akkor azért biztosítsunk minőséget.
A tervezett ingatlanfejlesztés az irodalmi emlékházakat is érintené?
Már összeraktunk egy olyan szakmai anyagot, amely a legfontosabb Kárpát-medencei irodalmi emlékházakat és emlékhelyeket tekinti át egy rendszerben, beárazva a szükséges fejlesztéseket és javításokat. Ez egy olyan kormányhatározat előkészítését szolgálja, amely reményeink szerint a következő években a Kárpát-medencei magyar irodalmi emlékházak vonatkozásában elégséges forrást biztosít arra, hogy ismét teljes dicsőségükben pompázzanak ezek az erőközpontok vagy világítótornyok, kinek hogy tetszik. Saját élettapasztalatom, hogy egy irodalmi emlékház, ha okosan van kitalálva, megtartó erővel bír, jóval több, mint egy kulthely.
Sántha Attila József Attila-díjjal idén kitüntetett költő a Kultúra.hu-nak adott interjújában nemrég azt mondta, tapasztalata szerint az Erdélyben kiadott könyvek szinte nem is léteznek Magyarországon. A PIM-nek lehet feladata abban, hogy ez változzon?
A könyvkiadás és könyvterjesztés problémáját nem a PIM-ből fogjuk megoldani. Egyes szerzőket, műveket, régiók, elszakított nemzetrészek irodalmát viszont láthatóbbá tudjuk tenni.
Milyen PIM-et látna szívesen 5 év múlva?
Azt szeretném, ha öt év múlva a PIM nem csak a legnagyobb magyar irodalmi múzeum lenne, hanem a kortárs magyar irodalom egyik csúcsintézményévé, Közép-Európa egyik irodalmi központjává építenénk meg. Ez a cél.
B. Á. - T. D.
