Volker Schlöndorff a filmet olaszul, olasz színészekkel akarja forgatni. A film forgatókönyve már elkészült, jelenleg a produkció finanszírozásán dolgoznak, és a szereplőválogatás zajlik.
![Volker Schlöndorff az életművét bemutató Wiesbadentől a nagyvilágig című kiállítás megnyitóján 2023-ban. Fotó: Arne Dedert/dpa Volker Schlöndorff az életművét bemutató Wiesbadentől a nagyvilágig című kiállítás megnyitóján 2023-ban. Fotó: Arne Dedert/dpa](/uploads/media/default/0003/07/thumb_206807_default_medium.jpg)
„Az a zene, amelyet ma minden liftben hallunk, 200 éve elveszett” – mondta a dpa hírügynökségnek filmtervével kapcsolatban a rendező, aki Peter Schneider Vivaldi und seine Töchter (Vivaldi és lányai) című könyve nyomán akarja A négy évszak zeneszerzőjének kevéssé ismert oldalát bemutatni.
Schlöndorff, aki március 31-én tölti be 85. évét, Günter Grass A bádogdob című regényének filmadaptációjáért nyerte el 1979-ben a cannes-i Arany Pálma-díjat, majd a legjobb nemzetközi film kategória Oscar-díját.
Vivaldi (1678–1741) évtizedekig dolgozott zenetanárként egy velencei árvaházban, és a zeneileg tehetséges lányokkal megalapította Európa első női zenekarát. Schlöndorff szerint Vivaldi életének nagyon izgalmas szakaszáról van szó. Mint mondta, azt akarja bemutatni, hogy a velencei zeneszerző és felszentelt pap milyen ember volt. „Valószínűleg kicsit melankolikus, de voltak hihetetlenül lelkes pillanatai is. Egy forradalmár, aki a feje tetejére állította a zenét” – mesélte a rendező.