Szeptember elején a Magyar Vízfestők Társasága állít ki a szentendrei MANK Galériában. Kinek az ötlete alapján valósul meg a tárlat?
A Magyar Vízfestők Társasága kezdeményezte, hogy ?Terek és távlatok? címmel kiállítási lehetőséget kapjon a MANK Galériában.
Örülök annak, hogy Szentendrén fejezhetjük be egyik legjelentősebb sorozatunkat. A sorozat első két kiállítását ugyan más címmel hirdettük meg (A tér változatai ? a tér síkábrázolása), de szellemi és művészeti értelemben a három kiállítás ugyanarról szól. Az első szereplésünk Budapesten, a FUGÁ-ban, míg a második Kecskeméten, a Cifrapalotában volt. Mindkettő jelentős művészeti és társadalmi eseménnyé tudott válni. A MANK Galériabeli kiállításunk létrejötte egy kicsit a véletlenen is múlott: időben közvetlenül egymás után és egymás melletti kiállítótérben, közös fogadással nyílott a Cifrapalotában Aknay János és a Vízfestők kiállítása. Már akkor érintőlegesen felmerült egy szentendrei Vízfestő-kiállítás lehetősége. Megemlíteném, hogy hiányérzetem van a megvalósuló kiállításunk kapcsán, mert Aknay ? a sok elfoglaltsága miatt ? kiállítótársként nem lehet velünk.
Tett fel nekem egy kérdést, hogy kinek az ötlete alapján valósul meg tárlatunk. Nos, az alapötlet az enyém, de ezen ötleteimet egyeztetni szoktam társaságunk mérvadó tagjaival és a tárlatot befogadó hellyel.
Nehéz elhinni, hogy a Vízfestők Társaságának is referenciára van szüksége. Hogyan kerülhet be a képzőművészet áramlásába akkor egy fiatal művész?
Szeretnék fiatal művész lenni. Egy fiatal művésznek könnyebb bekerülni a művészet áramlásába, mint egy idősebbnek bent maradni ott, hiszen alkotói gondolkodásmódja könnyen elveszíti korunkhoz kötött aktualitását és ettől érdektelenné válhat. Ez akár egy nagy formátumú alkotó esetén is bekövetkezhet.
A Vízfestők Társasága, mint általában a művészeti társaságok, a rendszerváltással jött létre, akkor vált ugyanis lehetővé az önálló művészeti társaságok megalapítása. Milyen helyet foglalnak most el a művészeti életben?
Mielőtt kérdésére válaszolnék, beszélek arról, milyen társaság a Vízfestők Társasága. Az Ernst Múzeumbeli kiállításunk előtt volt egy kiállítás-sorozatunk a Szombathelyi Képtárban, a Szolnoki Galériában és a Szekszárdi Művészetek Házában. Mezey Ottó művészettörténészt arra kértem, hogy a Művészet folyóiratban írjon a társaságunk indulásáról ezen három kiállítás kapcsán. Ottó elhárította kérésemet azzal az indokkal, hogy a zászlóbontásunk kiállításai szalon-jellegűek voltak és, ha ő ezt megírja, rosszat tesz nekünk. A publikálás helyett viszont adott egy stratégiai tanácsot: csinálj szellemileg feszesebb tárlatokat, csoportosítsd alkotói tendencia szerint a kiállítók névsorát és akkor el lehet kerülni a szalon-jelleget. Én megfogadtam tanácsát és azóta így működünk. Társaságunk legfontosabb meghatározója, hogy műfajilag determinált társaság, tehát az akvarellel és a közvetlenül hozzá kapcsolódó technikákat, illetve azok alkotóit támogatjuk. Tagságunk többsége a megalakulásunk idején az akkori középgenerációhoz tartozott. De a Gyulai műhely tárgyiasaitól az iparterves művészeken keresztül a magyar képzőművészet más klasszikusaiig, tehát festészeti életünk teljes keresztmetszete szerepelt rendezvényeinken.
A mostani kiállításunkon például Deim Pál fogadta el meghívásunkat. A fent elmondottak alapján szerintem elmondhatjuk, hogy a Magyar Vízfestők Társasága egy hiteles csoportosulás.
Milyen pályázati rendszer lenne optimális?
Nagyon sok kiállítást szerveztem a Vízfestőknek, szükségszerűen sok pályázat elkészítésében vettem részt, ennek ellenére nem tudok válaszolni Magának e kérdésre.
Mi szükséges még az alkotáshoz, mi az Ön titka?
Az alkotáshoz ugyanarra van szükségem, mint minden öregedő kollégámnak: egy alacsony szintű anyagi biztonságra, egészségre és arra, hogy nyitott lélekkel és szellemmel úgy tudjak rácsodálkozni a világra, mintha fiatal lennék.
Kérdezi, mi a titkom. Nos, szeretem az állatokat. A mostani, szentendrei kiállításon két kis képpel szerepelek: egyrészt egy akvarellel, amelyet a tizenhárom éves korában eltávozott barna labradorunk emlékének szenteltem, továbbá egy fapác +tus kompozícióval. Van egy patkányos sorozatom, amit 2009-ben kezdtem el festeni, s ? érzésem szerint ? most érkezett el a zárókép (140 x 130 cm-es akril ) megfestésének ideje. Az ehhez készített kép-variációk egyike szerepel még a szentendrei kiállításon.
A MANK a Magyar Mecénás Programon keresztül segíti az alkotókat. Mi a véleménye erről?
A MANK be tudja tölteni vállalt feladatát, mint művészetszervező, organizáló és segítő hivatal, és ebben ? amennyire én ezt megtudom ítélni- egy jó kezdeményezés a Magyar Mecénás Program.
