Vonzások és taszítások a Tavaszi Fesztiválon

Egyéb

A Thália Színház megújult régi-új stúdiója, az egykori Arizona mulató - most Arizona Stúdió - adott otthont a 2010-es Tavaszi Fesztivál első sajtótájékoztatójának, amelyen az eseménysorozat színházi produkciói mutatkoztak be. Zimányi Zsófia, a fesztivál és a Thália Színház igazgatója elmondta: azért is szerencsés ez a helyszín, mert itt - az ülőhelyek és a színpadi tér mozgathatósága révén - a rendező dönti el, hogy hol, hogyan szeretné megrendezni az adott előadást. A pincerészen új öltözők és zuhanyzók épültek, ezzel is megkönnyítve az előadók dolgát.
 
Az Arizona Stúdió fontos helyszíne lesz az idei fesztiválnak: itt lesz látható például a programsorozat egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó produkciója, a Bertolucci filmje alapján készült Álmodozók, amelyet a most végzős Dicső Dániel rendezésében láthatunk. A rendező elmondása szerint azért is választotta ezt a különös történetet, mert izgalmasnak tartja, hogy "mire képes három ember egymással, ha magára zárja a lakásajtót egy hónapra" - a hármasvariációk feszültségét az adja, hogy mindig kiszorul valaki. A három fiatal szerepében Danis Lídiát, Haumann Mátét és Szamosi Donáth-ot láthatjuk.
 

A bonyolult, vonzáson-taszításon alapuló kapcsolatoknál maradva a Thália Új Stúdiója enged teret a Kaméliás címen futó kísérletnek, amelyet az ezúttal dramaturgból rendezővé avanzsált Sediánszky Nóra jegyez. A rendező azzal indokolja Dumas A kaméliás hölgy című művének "Kaméliás"-ra való redukálását, hogy rendezésében a romantikus felhangokat szerette volna kiiktatni, a történetet keményebbé, szikárabbá tenni - tehát önállóbban gondolkodik a regényről. Szerinte a darabban megjelenő "gazdag személyiség erősebb, mint az írói kvalitás, amivel Dumas ezt megírta". A Marguerite Gautier-t alakító Tóth Ildikó elmondta: szeret mindent tudni egy adott művel kapcsolatban, míg az Alfred Germont-t játszó Kovács Krisztián a partnerrel és a rendezővel való együttgondolkodás fontosságát emelte ki.

 

Az Operettszínház is egy női sors sűrű szövedékét próbálja meg felfejteni: a Rebecca - A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier regénye és Hitchcock filmje után szegődik két ember és egy szellem bizarr viszonyának nyomába. Béres Attila rendező szerint ez egy kísérlet annak kipróbálására, hogy létezik-e a krimi, illetve a mélylélektani történet a zenés színház nyelvén elbeszélve. A filmes jelleg képileg és zeneileg is rányomja a bélyegét az előadásra: "zenében beszélünk és prózában énekelünk" - mondta a rendező. Az egyik főszerepet alakító Szinetár Dóra bevallása szerint - miután megnézte a Rebecca bécsi verzióját - remélte, hogy ezt a szerepet soha nem kell majd eljátszania, de miután látta a filmet és elolvasta a könyvet, egészen más kép alakult ki benne az általa játszott nőről. Élvezi, hogy ez a produkció "elsősorban színház, és csak másodsorban zenés színház".

 
A Nemzeti Színház Shakespeare Lear királyával száll ringbe a fesztiválon: Gothár Péter rendezésében Learként Kulka János, Regan szerepében Schell Judit, míg Cornwallként a színház igazgatója, Alföldi Róbert tűnik fel. Bár Kulka János úgy érzi, hogy "fiatal és kevés a szerephez", örül, hogy azt a szerepet játszhatja el, amely az egyik leggazdagabb és legszebb, amit valaha színésznek írtak. Az sem utolsó szempont, hogy a darabot Varró Dániel újrafordításában élvezhetjük.
 
A fesztivál kuriózumának ígérkezik Rossini utolsó vígoperája, az Ory grófja, amelybe a rendező Anger Ferenc szerint a zeneszerző "mindent belezsúfolt, amit a műfajról tudott". A Miklósa Erika főszereplésével látható előadás a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának közreműködésével valósul meg a Thália nagyszínpadán. Ugyancsak ezen a színpadon mutatják be a Victor Hugo tollából származó A királyasszony lovagját, amelyben az eddig többnyire stúdiókban játszó Horváth Lili ezúttal nagyszínpadon csillogtathatja meg színészi képességeit.