A hónap elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az antant nem teljesíti ígéretét, és a román hadsereg nem húzódik vissza a június 13-i Clemenceau-jegyzékben megjelölt magyar-román határ mögé. A Forradalmi Kormányzótanács egy újabb katonai sikerrel kívánt javítani a helyzeten. Július 20-án, megindult a Vörös Hadsereg tiszai támadása. A folyó vonalát csak 2 gyenge román hadosztály fedezte, míg a pihent főerő a hadászati mélységben összpontosult. A támadó magyar I. Hadtest elszakadt amúgy is kevés tartalékától, és szárnyai fedezetlenek maradtak. A román hadsereg július 24-én megindította ellentámadását. Július 30-án a román csapatok Szolnoknál, a következő napon pedig Kiskörénél átkeltek a Tiszán. Két irányból is nyitva állott előttük az út a főváros felé. A Forradalmi Kormányzótanács utolsó ülésén, augusztus 1-jén délelőtt Kun és Szamuely kísérletet tettek a májusi fordulat megismétlésére, és javasolták a kb. 21 ezer főnyi budapesti vasashadosztály bevetését a román haderő feltartóztatására. A többség azonban reménytelennek látta a helyzetet, ezért feleslegesnek ítélte a további véráldozatot. A kormányzótanács a lemondás, a proletárdiktatúra feladása mellett döntött. A határozatot délután a Budapesti Munkás- és Katonatanács is jóváhagyta. Kun és több más népbiztos, élve az osztrák kormány által biztosított menedékjoggal, az esti órákban Bécsbe utaztak, ahol internálták őket.
